6. Iratkezelő és irattáros ismeretek. Jegyzet a középfokú irattáros tanfolyamok résztvevői és oktatói számára. Szerk. Dóka Klára. 2. bőv. kiad. Bp. 2000. MOL 279 p.
III. Irattári ismeretek - 1. Az irattári munka
kű adat, az illetményükre vonatkozó információ azonban már nem. Az irattárban dolgozók számára lényeges, hogy a személyes adat fokozott védelmet élvez, mind az adatkezelés, mind az adatbiztonság terén. Az adatkezelőnek, tehát mindenkinek, aki az adattal, adathordozóval hivatalosan kapcsolatba kerül, védenie kell az adatokat jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás vagy törlés, illetve sérülés, megsemmisülés ellen. A különleges adatok kezelésével kapcsolatos eddigi talán legsúlyosabb esetként könyvelhető el a következő: 1998. májusában a Mátrai Lapok főszerkesztője bejelentést tett az adatvédelmi biztosnál, hogy Gyöngyösön, a HÉ V-telepen jelentős mennyiségű kórházi iratot találtak. A Bugát Pál Kórházból származó iratok egyrészt boncolási jegyzőkönyveket, másrészt terhesség-megszakítással foglalkozó, 1984-1994 közti egészségügyi dokumentumokat tartalmaztak. A dokumentumok egy lebontásra ítélt részlegből kerültek a MÉH-telepre. A kórház igazgatója gondoskodott az iratok visszaszállításáról, fegyelmi felelősségre vonta az elkövetőket. Az ügy jól példázza, hogy a megfelelő, adatvédelmet is biztosító iratkezelési szabályzat hiánya, ill. szabályainak megszegése könnyen a szenzitív adatok, így a magánszemélyek legféltettebb titkainak nyilvánosságra kerüléséhez vezethet. Egy másik, szintén az egészségügy területéhez tartozó példa a Szent István Kórház esete. A kórház iratkezelési szabályzatában foglaltak alapján az egyes kórházi osztályok az egészségügyi adatokat tartalmazó iratokat a megcímzett borítékkal együtt nyitva küldték el a postázást intéző iktatóirodába, miután ezekbe így gyakorlatilag bárki betekinthetett, az adatvédelmi biztos olyan szabályozás kialakítását javasolta, mely biztosítja, hogy a személyes adatokhoz csak az arra jogosultak férhessenek hozzá, betartva az egészségügyi adatok védelméről szóló törvény rendelkezéseit. Fontos rendelkezése az adatvédelmi törvénynek, hogy az érintett személy kérésére az adatkezelőnek tájékoztatást kell adnia az általa kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá arról is, hogy kik és milyen célból kapták vagy kaphatják meg az adatokat. Az érintett személy kérheti adatainak helyesbítését, illetve törlését, a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével. Az érintett saját adatainak megismeréséhez fűződő jogait törvény korlátozhatja, de ebben az esetben is fennáll a bírósági jogérvényesítés lehetősége. A személyes adatok védelmének és a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosítására, a törvényesség betartásának felügyeletére