4. Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és levéltári kezelői tanfolyamok hallgatói részére. Szerk. Dóka Klára. Bp. 1998. MOL I-II. 504 p.

III. Levéltári ismeretek - 2. A levéltárügy 1945-től 1995-ig

a Magyar Országos Levéltárban tűz pusztított, és igen súlyos károk keletkeztek az iratanyagban. A helyreállítás nagy költséget emésztett fel. 1956 után megszűnt a katolikus levéltárak közös kezelése. Az elkészült segédletekből a következő években repertórium formában egy néhány megjelent (Székesfehérvári Püspöki, Esztergomi Prímási, Egri Érseki Levéltárról). 1954-ben újra indult a Levéltári Közlemények, azonban nem a MOL, hanem az egész szakma folyóirataként, 1968-ban került vissza az Országos Levéltárhoz. 1962-ben befejezte működését a Központi Gazdasági Levéltár és beolvadt a MOL­ba, mint annak gazdasági osztálya. Az egyre nagyobb mennyiségű 1945 utáni iratanyag kezelésére e levéltár keretén belül létrejött a népi demokratikus csoport, mely 1961-ben osztállyá szerveződött. Ebben az évtizedben fellendült a mikrofilmezés. 1895-ig, az állami anyakönyvezés megkezdéséig valamennyi egyházi anyakönyv mikrofilm-másolata elkészült, és a MOL illetékes osztályán azóta is a kutatók rendelkezésére álU 1957-ben szervezték meg a LOK majd jogutódai munkájának támogatására a Levéltári Tanácsot, melyet azóta többször átszerveztek. Feladata mindvégig a levéltári tevékenységnek a tudomány és a gazdaság különböző ágaival való összehangolása volt. Ezen kívül saját kezdeményezésre vagy a miniszter felkérésére véleményt mondott a levéltárügy fejlesztési és elvi-módszertani kérdéseiben. A levéltárak rendszere 1968-tól 1995-ig A hazai levéltárügy történetében a 112/1968. (M.K.3) MM sz. utasítás hozott változást, mely a területi állami levéltárakat 1968. január 1-jei hatállyal a fővárosi tanács illetve a megyei tanácsok végrehajtó bizottságainak irányítása alá helyezte. A következő évben megjelent a levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló 1969. évi 27. tvr. és a végrehajtása tárgyában kiadott 30/1969.(IX.2.) Korm. sz. rendelet, mely 25 éven keresztül meghatározó volt a szakma fejlődésében. (A rendelkezések iratkezelési vonatkozásairól könyvünk irattani részében szóltunk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom