15. Dóka Klára: Térképgyűjtemények az egyházi levéltárakban. Bp. 1992. MOL 272, XXX p.

5. A gyűjtemények ismertetése

Az idézett sorozatban 67 térkép található, melyek közül az első 1757-ben keletkezett, és Liptay Károly munkája. A két válto­zatban fennmaradt térkép a Fejér megyei Nagyfüle községet és a hozzá tartozó pusztákat ábrázolja a káptalani és - mint jeleztük ­a Batthyány-birtok határának rögzítésével.Ezen kívül megta­láljuk a márkói határvitával kapcsolatos rajzot is.''*"* Egy sor térkép származik 1788-ból, a II. József-kori katasz­teri felmérésből. A nagyobb részt hitelesített rajzok az egyes helységek uradalmi tábláit ábrázolják. A gyűjtemény legnagyobb ré­sze a kataszterhez kapcsolódó birtoktérkép, á káptalani szántók­ról, rétekről, szőlőterületekről. Végül meg kell említeni az erdő­térképeket, melyek már a 19. század elején viszonylag fejlett er­dőgazdaságra utalnak. Készítőik között erdészeti alkalmazottakat /erdőmesterek, segédek, vadászok stb./ is találunk. 152 A Székesfehérvári Káptalant Mária Terézia a püspökséggel egyidőben 1777-ben hozta létre. Alapítólevele szerint a működésé­hez szükséges javak biztosítására megkapta a Fejér megyei Sukoró, Pákozd, Etyek, Gyúró, Sóskút községet és Barátháza pusztát. A te­rületek korábban a székesfehérvári kiváltságos társaskáptalan /custódiátus/ birtokainak részét képezték, 15 * 5 / de a 17. század má­sodik felétől a rend megszűnéséig a jezsuiták komáromi rendházának fenntartására szolgáltak. 154 ^ A levéltári iratanyag terjedelme összesen 26 folyóméter, kö­zépkori iratot nem tartalmaz. Az uradalomra vonatkozó iratanyag 11,53 folyómétert tesz ki, megtalálható benne a káptalani birtokok jövedelemösszeírása 1777-ből, különböző úrbéri és malomösszeírá­sok 1786-1836 között stb. A birtokok terjedelme a jobbágyfelszabadítás után 11 841 kh 420 négyszögöl volt, melyből az országos átlagnak megfelelően 41,90 %-ot tett ki a szántók részesedése. A legelőterületek 29,47 %-ot foglaltak el, ami a legtöbb egyházi birtokhoz képest is na­gyobb részesedést jelentett, viszont az erdők és rétek nem érték el együtt a 10 %-ot sem. Az arányokat elsősorban a helyi termesze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom