14. Kárpótlásra vonatkozó források a magyar levéltárakban. Szerk. Müller Veronika. Bp. 1992. ÚMKL 103 p.
Azon jogszabályok jegyzéke és szervtörténeti feldolgozása, amelyek alapján a kárpótlásra jogosultak sérelmeit okozták
A személyjogú gyógyszertári jogosítvány visszaadása, illetőleg a gyógyszertári haszonélvezeti jog kérdésében a népjóléti miniszter a Népjóléti Minisztériumban erre a célra szervezett háromtagú bizottság határozata alapján határoz. A vitás kérdésekben a gyógyszertár helye szerint illetékes járásbíróság mellett alakított döntőbizottság határoz. A bizottság elnöke a járásbíróság elnöke, illetőleg az általa kijelölt ítélőbíró; egyik tagját az eredeti engedélyes, másik tagját az időközi engedélyes jelölte ki a gyógyszerészek köréből. A bizottság az elé került ügyekben a magánjog általános szabályai szerint jár el. Határozatai ellen az illetékes íiélőtáblához lehet fellebbezni. Ha a bizottság határozata alapján bírói végrehajtásnak van helye, a végrehajtást az illetékes járásbíróság rendeli el. 300/1946. ME r. a zsidókra hátrányos megkülönböztetést tartalmazó jogszabályok folytán elvesztett ingóságok tárgyában A címben jelzett ingóságokról mindenki köteles az ának bejelentést tenni, s az ilyen ingósággal kapcsolatos minden egyéb ténykedését is be kell ugyanott jelentenie. A jelen rendeletben szabályozott igények érvényesítésére irányuló per értékre való tekintet nélkül a járásbíróság hatáskörébe tartozik. Az ítélet ellen értékre való tekintet nélkül fellebbezésnek van helye. I 12.530/1946. ME r. az államkincstár javára bejegyzett tulajdonjognak egyes ingatlanokról törlése tárgyában A rendelet értelmében a telekkönyvi hatóság bármelyik érdekelt fél kérelmére törli a telekkönyvben az államkincstár javára a 3840/1944. ME r. 2. §-a alapján bejegyzett tulajdonjogot és visszaállítja a bejegyzést megelőző állapotot, ha a kérelmező az ingatlan felvese szerint illetékes helyhatóság bizonyítványával igazolja, hogy az ingatlan nem minősül