11. Szőcs Sebestyén: Polgári kori jogszolgáltatási szervek iratai (1869-1950). Bp. 1990. ÚMKL 96 p.
III. Büntetésvégrehajtási intézetek - IV. Közjegyzői intézmény
eredményeképpen a következő lett: Legfőbb Ügyészség, megyei (fővárosi) főügyészségek, járási ügyészségek. A Legfőbb Ügyészség ólén a legfőbb ügyész áll, akit az országgyűlés választ meg, korábban 4, újabban 5 évi időtartamra, helyett esett pedig az Elnöki Tanács ugyanennyi időre. A legfőbb ügyész feladata az ügyészségről szóló törvény szerint: közvetlenül is és az alárendelt ügyészek útján is őrködik a törvények megtartása felett. Ennek keretében gondoskodik arról, hogy az állami, a társadalmi és a szövetkezeti szervek, valamint az állampolgárok megtartsák a jogszabályokat; védi továbbá az állam biztonságát és az állampolgárok jogait. A Legfőbb Ügyészség beosztott tagjait és alkalmazottait a legfőbb ügyész nevezi ki, s az ő hatáskörébe tartozik a megyei főügyészségek ós a járási ügyészségek tagjainak és alkalmazottainak a kinevezése, ellenőrzése, beszámoltatása, valamint utasításokkal való ellátása is. A legalsó szinten a járási ügyészségek, a városi és a fővárosi kerületi bíróságok mellett a városi, illetve a fővárosi kerületi ügyészségek működtek. A járások megszüntetésével a járási ügyészségek városi ügyészség elnevezéssel folytatják tovább tevékenységüket. Ili. Büntetésvégrehajtási intézetek A büntetésvégrehajtási intézetekről röviden csak annyit, hogy a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása polgári korszak kezdetétől országos letartóztatási intézetekben, valamint törvényszéki és járásbíróság! fogházakban történt. A letartóztatás! intézetek már 1867-ben az igazságügyminiszter felügyelete alá kerültek, aki 1869-ben kiadta a javító-rendszer, valamint a fokozatos büntetésvégrehajtás ervei alapján készített házszabályaikat. A kiegyezés idején működött 106 törvényhatósági börtön 1871-ben, az igazságszolgáltatás államosítása következtében, állami bírósági fogházakká alakult. Az 1871. évi XXXIII. tc. a törvényszéki fogházak felügyeletét az ügyészségekre ruházta, míg a járásbírósági fogházak az illető járásbíróságok elnökeinek voltak alárendelve. A büntetésvégrehajtási intézetek egyébkent - a szabadságvesztés büntetés jellegétől függően - fegyházaknak, börtönöknek, illetve fogházaknak minősültek. A második világháború utáni időszak büntetésvégrehajtási intézetei a súlyosság foka szerint a fegyházak, szigorított börtönök, börtönök és fogházak kategóriáiba tartoznak; illetékességük tekintetében pedig országos ós megyei büntetésvégrehajtási intézeteket különböztetünk meg. Az említett intézmények, Werve a büntetésvégrehajtási testület irányítását az Igazságügyi Minisztérium szervezeti egységeként működő BÜntetósvégrehajtás Országos Parancsnoksága látja el, a büntetósvógrehajtás egész szervezetének felügyelete pedig az igazságügyminiszter hatáskörébe tartozik. Az igazságügyminiszter a büntetésvégrehajtási szervek felügyelete során elsősorban a bíróságok által kiszabott szabadságvesztés - büntetés, valamint a javító-nevelő munkáról rendelkező bírósági határozatok végrehajtásának törvényességéről gondoskodik. IV. Közjegyzői intézmény A kapitalista fejlődés követelményei a bírósági, az ügyészségi és a büntetésvégrehajtási szervezet átalakítása mellett az elavult hiteleshelyi intézmény felszámolását és új közhitelességi szervezet létrehozását is szükségessé tették. Az erre irányuló intézkedések még az abszolutizmus korában, az 1858. február 7-i nyírt paranccsal kezdetüket vették; ez a nyílt parancs Magyarországon is bevezette a közjegyzői intézményt. Az Országbírói Értekezlet 1861 -ben - Erdély és Fiume kivételével visszaállította a hiteleshelyek korábbi kompetenciáját; az 1870. évi jogászgyűlés azonban kimondta, hogy az igazságszolgáltatási rendszer korszerűvé tétele elengedhetetlenné teszi a közhitelességi szervezet modernizálását is. Kimondta azt is, hogy a létrehozandó közjegyzőséget a bíróságoktól és az ügyvédségtől teljesen elkülönített közintézményként kell létrehozni, s a közjegyzők működésükben csak a törvényeknek lehetnek alárendelve, és az általuk hatáskörükben felvett okmányok közokirati erővel kell bírjanak. Az 1874. évi XXXV. tc. a fenti elveknek megfelelően rendezte a kérdést. Ennek a jogszabálynak az értelmében a közjegyzőket az igazságügyminiszter nevezte ki. Közjegyző csak olyan teljes jogú magyar állampolgár lehetett, akinek jogi végzettsége volt, s az egységes ügyvédi-bírói vizsgát letette,
