7. Latin forrásszöveg olvasási és fordítási gyakorlatok. I. Szerk. Dóka Klára. Bp. 1988. ÚMKL 179 p.

Források - V. 1720-as összeírás, Szabolcs megye, Beszterec

pénzbeli kifizetésével megváltó nem nemesek, valamint a gyanús nemességű személyek. /Hány/ pozsonyi köbölt befogadó, jobbágytelekhez csatolt, illetve tetszésük szerint használni szokott, vagy - sajátjukat elhanyagolva - más területen művelt, /az elmúlt/ három éves időszakban bevetett földjük, vagyis szántójuk van* /Hány/pozsonyi köbölt befogadó, jobbágytelkük­höz csatolt írtásföldjük van; illetve a jobbágytelek­hez csatolt földeket is elhanyagolva, mennyi irtásuk, melyet be szoktak vetni. /Hány/ kaszás jobbágyrétjük, vagyis kaszálójuk van, és a helység gyakorlata szerint szokták-e ka­szálni* E területen és a szőlőhegyen a jobbágyok, taksá­sok, nem nemesek és a másutt lakók /hány/ kapás hegy­vám, tized, kilenced, földbér vagy évi cenzus alá ve­tett szőlővel rendelkeznek, illetve/e szőlők/jobbágy­telekhez vannak-e csatolva. E helységben van két mező, melyek azonban na­gyon szűkösek és túlságosan homokosak, részben.dom­bosak, J;/ részben pedig sík területen fekszenek. Műve­lésük általában négy ökörrel gyakorolható, és egy kö­böl őszi rozs vagy búza trágyázott földbe történő el­vetése után az elvetetten kívül rendszerint két és fél másik köblöt teremnek. Tavaszi vetést pedig a za­bon kívül nem végeznek.^ Nagyon szűkös, hatod részben sással kevert, egy kaszás napi munkája után egy, két ökörrel húzott sze­kér savanyú szénát termő rétjeik vannak. A legelők pedig körülbelül 40 jószágnak elegen­dők. Tűzifát a szomszédos helységekből készpénzen kénytelenek vásárolni. Makktermő erdeik egyáltalán nincsenek, még ^uradalmiak sem. Javaik eladására a három mérföldre fekvő Tokaj és a két mérföldre fekvő /.../

Next

/
Oldalképek
Tartalom