Szabó Csaba: A Magyar Országos Levéltár elektronikus nyilvántartó programjai, adatbázisai. (Az Egységes Elektronikus Levéltári Nyilvántartó Rendszer (e-Archivum) és a DigitArchiv létrehozása, és működésük tapasztalatai). In: Bilkei Irén (szerk.): Magyar Levéltárosok Egyesülete 2007. évi vándorgyűlése. Budapest, 2007. 85–106.

hogy a keresést már nemcsak a törzskönyvi struktúrában, a fond- és állagjegyzékben futtatja, hanem lényegében minden az e-Archivumba bevitt adatot átvizsgál a kereső [6. KEP]. Itt a találatok közt a fond- és állagismertetők mellett már a csatolt állományok (raktári jegyzékek, digitális tartalom) is előfordul. A kutatónak feljön minden olyan minisztertanácsi jegyzőkönyv (dátummal), ahol bármilyen összefüggésben előfordul a keresett kifejezés. Tételezzük fel, hogy a kutató legalább azt tudja, hogy Teleki Pál 1941. április 3-án vetett véget életének, rákattint a dátumhoz legközelebbi minisztertanácsi jegyzőkönyvre [7. KEP], és azonnal betöltődnek az adott ülés napirendi pontjai, külön kiemelve a keresett nevet [8. KEP]. Egy újabb kattintás a névre és máris ádép a kutató a DigitArchiv keresői oldalára [9. KEP]. Itt ismét az előbbi tartalom jelenik meg a minisztertanácsi napirendekkel, amit már az e-Archivumban is megtalált. Egy ismételt kattintás az ominózus napirendi pontra és máris megjelenik a digitalizált kép [10. KÉP]. A kép a Magyar Országos Levéltár vízjelével és a pontos levéltári jelzettel van ellátva. A jelzet a dokumentum keletkezésének dátumát is tartalmazza, és azt az információt, hogy az adott digitalizált oldal, a teljes, 25 oldalas 1941. április 4-ei minisztertanácsi ülés jegyzőkönyv második retro oldala. Nem köti a kutatót a találat, ha akarja, végiglapozgathatja kedvére a teljes jegyzőkönyvet. Az olvasás megkönnyítése céljából nagyíthatja a képet tetszése szerint [11. KEP], átalakíthatja nyomtatási képpé (PDF), mentheti, nyomtathatja. Biztosan lehet még csiszolni a DigitArchivon is, a Magyar Országos Levéltár vezetőségének szándékában áll a program további fejlesztése, akárcsak az e-Archivum esetében. Ehhez azonban fenntartói támogatásra, pályázati pénzekre van szükség, mert a Levéltárban rendelkezésre álló szűkös anyagi keretek egyelőre nem teszik lehetővé a tervezett fejlesztéseket. Képmellékletek [1. KÉP] NÉZEGETŐ [2. KÉP] KARBANTARTÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom