Ress Imre: Digitális forráskiadás vagy elektronikus mutatózás? A kora újkortól az államszocializmus végéig keletkezett tömeges forrásanyag közzétételének magyar gyakorlata. Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. 13–31.
Közlemények minisztertanácsi jegyzőkönyvek évi iktatókönyvével, hiszen az organikusan is ugyanazon állag része. Egy nyomtatott forráskiadványban ennek teljes szövegű közlése természetesen fel sem merülne, hisz az ebből átvett releváns információkat legfeljebb a jegyzetapparátusban szerepeltetnék. Egy olyan digitális forráskiadványban azonban, amelyhez nem készül semmilyen vagy pedig nem elegendő a forrásközlési apparátus, az ilyen típusú digitalizált formában becsatlakoztatott hivatali segédkönyvek fontos utalásokat tartalmaznak az egyes szövegvariánsokról (tisztázat vagy fogalmazvány) és lehetővé teszik a hiányzó jegyzőkönyvek tartalmi rekonstrukcióját. Másfelől viszont a magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek német szövegvariánsai, amelyeket a magyarul nem tudó uralkodónak 1867-1918 között jóváhagyásra bemutattak, szintén számításba jöhetnek mint fontos kiegészítések. Ennek egyidejű párhuzamos közzétételét úgy is meg kellene fontolni, hogy ezt a szövegváltozatot nem a Magyar Országos Levéltár, hanem a bécsi Haus-, Hof - und Staatsarchiv őrzi. A német szövegvariánsok figyelembevételével és kiegészítő digitalizálásával az összkiadás bizonyosan olyan jelentős pótlólagos információs értéket nyerne, amivel a magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek komplex digitális kiadása a nemzetközi tudományos életben bizonyára érdeklődést keltene és iránta a tudományos piacon nagyobb kereslet mutatkozna. A magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek digitális kiadásának csak röviden ismertetett lehetséges változatai egyértelműen annak szükségességét emelik ki, milyen fontos és hasznos lenne a magyarországi modern tömeges források digitális közzétételének legalább a kereteit meghatározni. A legújabb kori tömeges forrásanyag digitális közzétételével kapcsolatos problémák módszertani követelményeinek tisztázása elengedhetetlen, hiszen minél inkább közeledünk korunk modern társadalmához, annál nagyobb menynyiségű, annál bőségesebb az irattermelés. A modern állam és társadalom legfontosabb döntéshozó szerveinek, a kormányok és a pártok üléseinek dokumentációja minden korábbinál bőbeszédűbb és nagyobb volumenű, és gyakran már nem is csupán egyetlen megszokott adathordozón, írásos jegyzőkönyv formájában készülnek. Jól mutatja a több adathordozó egyidejű alkalmazását, hogy az államszocializmus korában a magyar kormányülések és a döntéshozó pártszervek tanácskozásainak dokumentációját már nem csupán az írásos jegyzőkönyvek, hanem az egyidejűleg készült hang- és videofelvételek jelentik. A hatalmas terjedelmű kormány- és állampárti jegyzőkönyvek történeti forrásként való megjelenése alapján mégis teljesen meglepő, hogy Magyarországon éppen a kortörténeti források kiadásakor vették eddig legkevésbé igénybe a digitális kiadás lehetőségét. A hagyományos nyomtatott formához való ragaszkodásban kétségtelenül közrejátszott az a körülmény, hogy különösen az állampárt ülésjegyzőkönyveit a nagy politikai fordulatok időszakában, mint például 1956-1960-ban és 1989-ben különös gonddal rekonstruálták és ahhoz a rendelkezésre álló hangfelvételeket mint ellenőrző médiumot is figyelembe vették.27 Különösen igényes forrásközlési eljárást követelt az állampárt és az ellenzéki mozgalmak képviselői 27 SOÓS, 1993; BALOGH, 1993-1998; SOÓS, 1997; SOÓS, 1999. 26
