Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
KÖZLEMÉNYEK - Nagy Levente: Kálvinista és/vagy katolikus unió. A reformáció helyzete az erdélyi románok közt a 17. század végén
625 NAGY LEVENTE ugyan kinevezte erdélyi püspökké az uralkodó, de Illyés a főkormányszék 1697. július 30-án kelt rendelete értelmében kénytelen volt elhagyni az országot. 6 Az unióról folytatott tárgyalások során nemcsak Ravasz Ferenc említett tervezete hathatott bátorítólag a jezsuitákra, hanem az is, hogy a rutének unióját egyengető De Camillis püspök kérésére I. Lipót az 1692. augusztus 23-án kibocsátott kiváltságlevelében elrendelte, hogy a görög katolikus papokat is ugyanazok a jogok illetik meg, mint amilyeneket a törvények a latin szertartású klérusnak biztosítanak. Egyúttal felszólította a császár a földesurakat, hogy ne csorbítsák a görög katolikus papok jogait, és biztosítsanak az unitusoknak telkeket a templomok, parókiák, temetők és iskolák számára.7 Valószínűleg az unitusok kiváltságairól szóló ígéretek és rendeletek bátorították arra a jezsuita Baranyi Pált is, hogy Erdélybe érkezése után Teofil vladika elé terjessze uniós elképzeléseit. Teofil vladika és a katolikus unió Az 1697 februárjában Gyulafehérváron tartott zsinaton az erdélyi román esperesek elfogadták Teofil vladika vezetésével a katolikus uniót. Teofilt még 1692. szeptember 18-án a havasalföldi Teodosie érsek szentelte vladikává. Miután Erdélybe visszatért, 1692. december 18-án Bánffy György kormányzó is megerősítette őt hivatalában, elfogadtatva vele a hagyományosan bevett kondíciókat, és egyúttal a kálvinista szuperintendens jurisdictiója alá helyezve őt.8 Az 1697. évi zsinatig Teofil vladika tevékenységéről nincsenek adataink. Tudjuk viszont azt, hogy a fent említett zsinaton részt vett Baranyi Pál (1657–1719, álneve: Bárány László) jezsuita is, akinek kulcsszerepe lehetett abban, hogy a zsinaton összegyűlt tizenkét román esperessel Teofil elfogadtatta az uniót. 9 6 A Diploma Lepoldinum és a többi említett császári rendelet kiadását lásd Szász Károly: Sylloge trac tatum. Claudiopoli 1833. 70–115. A kérdésről lásd még Molnár Antal: Lehetetlen küldetés? Jezsuiták Erdélyben és Felső-Magyarországon a 16–17. században. Bp. 2008. 226–229. 7 A diploma kiadását lásd Hodinka Antal: A munkácsi görög szertartású püspökség okmánytára I. Ungvár 1911. 347. A kérdésről lásd még Véghseő Tamás: „...mint igaz egyházi ember...” i. m. 137. 8 Bánffy Teofil vladikát megerősítő határozatát kiadta Jakab Elek: Adatok az erdélyi reformátusok egyházi történetéhez. Történeti Lapok 1. (1874) 27. sz. 442–444. Teofilról nincs komolyabb életrajzi összefoglaló, legutóbb életéről lásd Iacob Mârza: Die Bischöfe Teofil und Atanasie. In: Die Union der Rumänen Siebenbürgens mit der Kirche von Rom – Unirea românilor transilvăneni cu Biserica Romei I. Hrsg. Johann Marte et al. București 2010. 97–103. 9 Baranyi 1657. január 25-én született Jászberényben. 1674. október 27-én lépett be a jezsuita rendbe Trencsénben. Valamikor 1690 után érkezett Erdélybe. 1697-ig életéről csak a Nilles által közölt kalandregénybe illő adatok állnak rendelkezésre (Erdélyben a kálvinista főurak miatt folyamatosan életveszélyben volt, ezért álnéven és álruhában kellett járnia, éjszaka az erdőben „ellenséges indulatú eretnek nemesek és cselédjeik” támadták meg, akiket karddal kergetett el; szintén karddal a kezében harcolva mentett meg egyszer egy székely falut a portyázó tatároktól stb.). Baranyi Pálról nincs modern biográfia. Életének eseményeit Nicolaus Nilles alapján ismertetik a későbbi szerzők. Minderről lásd Nilles, N.: Symbolae i. m. 188–192.; Némethy Lajos: Baranyi Pál pesti plébános élete. Religio 46. (1887)
