Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - Csákó Judit: Kegyes királyné vagy rosszakarat mérgével teli vipera? Megjegyzések Bajorországi Gizella krónikásirodalombeli portréjához
KEGYES KIRÁLYNÉ VAGY ROSSZAKARAT MÉRGÉVEL TELI VIPERA? 570 Ha a fent előadottakkal szemben azt feltételezzük, hogy a vizsgált Gizellatradíció 11. századi eredetű, akkor nem kell olyan események után kutatnunk, amelyeket a krónikás a múltba kívánt volna visszavetíteni. Míg a 12–13. század fordulóján a királyné alakja aligha foglalkoztathatta a közvéleményt, addig a 11. század második felében, amikor a Vazul-ági királyok uralkodtak, nagyon is súlya lehetett annak, ami Szent István uralkodásának végén történt. Milyen célzattal írhatták át ekkor a Vazul-történetet? Mi okból háríthatta a Vazultól származó királyok krónikása István bűnét az uralkodó hitvesére? 1.) A történetíró tisztára akarhatta egyrészt mosni a vértől Szent István kezét: lényeges kérdés lehetett ez rögtön az 1083. évi kanonizáció körüli időkben, Szent László vagy Kálmán uralkodása alatt. Ezzel a magyarázattal számolva azonban nem látom be, hogy miért éppen a szentéletűként megjeleníteni kívánt uralkodó hitvese, a legendák kegyes Gizellája, Imre herceg anyja lett a történet bűnbakja, hiszen Buda vagy Sebös is lehetett volna a felelős. Kérdésesnek ítélem azt is, hogy az az István, akiről az 1083 táján íródott Nagyobbik legenda sem hallgatta el, hogy a lázadó Koppányt legyőzte, valóban felmentésre szorult-e annak cselekedete alól, hogy az ellene szervezkedő rokonát – ha a Legenda minor konspiráló előke lőinek epizódját valóban összekapcsolhatjuk Vazul történetével –154 az uralkodás ra alkalmatlanná tette. Meg kell továbbá jegyeznem, hogy az államalapító király nevének tisztázása nem csupán a 11–12. század fordulóján lehetett aktuális, de az Árpád-kor későbbi szakaszában is. Egy, az I. László 1192. évi szentté avatása táján működő krónikásnak is szemet szúrhatott, hogy a korai tradíciót tükröző elbeszélésben István felel Vazulnak az uralkodásra való alkalmatlanná tételéért: igyekezett tehát a királyt a bűnös cselekedet súlya alól felmenteni. 155 2.) A (feltételezett) történeti valóság elferdítésének hihetőbb magyarázatát lelhetjük abban, hogy a krónikás a Vazul-ági királyok hatalmát kívánhatta oly módon legitimálni, hogy úgy állította be, mintha István maga is nagybátyjának fiát kívánta volna halála után a trónon látni.156 Ezért volt szükség arra, hogy a krónikában Vazul mindössze ifjonti bűnei miatt raboskodjék Nyitrán, és az idős uralkodó – igen keseregvén rokona megvakíttatásán – a hercegeket maga ösztönözze arra, hogy életüket az országot elhagyva menteni igyekezzenek. Hogy az elbeszélés ily módon történő módosítása nagyon is aktuális lehetett a 11. század második felében, amikor Vazul fiai és unokái foglalták el a Magyar Királyság 154 Legendae s. Stephani i. m. 399. (Legenda minor, 7. c.); Váczy P.: A Vazul-hagyomány i. m. 311–312. 155 Kristó Gyula úgy látta, két lépésben alakult ki a krónikakompozícióban ma olvasható tradíció: egy 12. század végi – 13. század eleji historikus Budára hárította a felelősséget, hogy azután egy következő történetíró a királynét tüntesse fel mint az események háttérbeli mozgatóját. Lásd Uő: Szent István és családja i. m. 216., 218–219. 156 Váczy P.: A Vazul-hagyomány i. m. 310–311.; Kristó Gy.: Szent István és családja i. m. 219.
