Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
TÖRTÉNETI IRODALOM - Mary Gluck: A láthatatlan zsidó Budapest (Baliga Violetta Lilla)
706 TÖRTÉNETI IRODALOM Mary Gluck A LÁTHATATLAN ZSIDÓ BUDAPEST Múlt és Jövő, Bp. 2017. 223 oldal A 19. század közepe és a századforduló táján Budapest német ajkú kisvárosból magyar nyelvű fővárossá fejlődik. A város közép-európai metropolisszá válásának folyamatában láthatóvá válnak a magyar nemzet állami és birodalmi törekvéseinek fontos mérföldkövei. Emellett Budapest városfejlődéstörténete kulturális jelenségként is értékelhető, hiszen a zsidóság megjelenésével és fokozatos térhódításával a város fokról fokra urbánus-modern jelleget öltött. Ezt jól példázzák az 1900-as évek népszámlálási adatai, melyekből az derül ki, hogy ezekben az években Budapest lakosságának 23%-a zsidó vallású, ezzel a magyar főváros a második helyet foglalja el Európában a 33%-nyi zsidó vallású lakossal rendelkező Varsó mögött. A magyar zsidóság Budapesttel való kollektív azonosulását az alábbi bibliai idézettel fejezhetjük ki a legszemléletesebben: „Mily szépek a te sátraid, ó, Jákób!” (4Móz 24,5) E kollektív azonosulás nemcsak az urbánus büszkeséget hivatott képviselni, hanem ezzel egy időben, gondolati síkon szemlélve párhuzamot is von a bibliai szülőföld és az újkori város között. Budapest ebben az értelemben az újjászülető Jeruzsálem, a vallásos múlt és a világi jövő ösz szekapcsolódásának helyszíne, ahol Ignotus meglátása szerint „az idegen földön, ellenséges népek közötti sok százados bolyongás után a zsidó Ahasvérus végre igazi otthonra lelt.” Az említett kapcsolatot a zsidó álmok és magyar valóság között három – a magyar történelem számára sarkalatos – esemény hozta létre. Az 1867-es kiegyezés – amelynek értelmében működőképes unió alakult ki Magyarország és Ausztria között –, illetve az ezáltal születő kettős monarchia – amely elősegítette a nemzetiségileg sokféle, de politikailag egységes magyar állam létrejöttét – a zsidók számára rendkívül előnyös gazdasági lehetőségekkel kecsegtetett. Az ugyanebben az évben elfogadott emancipációs törvény pedig teljes politikai és polgárjogi egyenlőséget biztosított a zsidók számára. A Budapest életében bekövetkező gyors szekularizáció és modernizáció pedig drámai hatást gyakorolt a város népességének gyarapodására és kulturális életére. A harmadik sarkalatos esemény Pest, Buda és Óbuda 1873-ban bekövetkezett hivatalos fővárossá egyesülése. A mai magyar főváros ekkor vált német ajkú kisvárosból kelet-európai metropolisszá, amely Bécset egyre inkább vetélytársának, mondhatni ikervárosának tekintette. E három vázolt történelmi esemény szoros szimbiózisban állt egymással, hiszen egyik sem jöhetett volna létre önmagában, a másik kettő nélkül. A 19. század utolsó negyedében, a főváros új arculatának kialakításában és a monumentális építési munkálatok kivitelezésében óriási része volt a zsidó tőkének. A jelentős anyagi támogatás viszonzásaként az urbánus kultúra új társadalmi és kulturális identitást adott a zsidóknak, melyben háttérbe szorultak a hagyományos, nemzetiségi és vallási alapú kötődések. A városban felépült új intézményeket a lakosok egyre inkább a zsidókkal azonosították. A sugárutakban, zsongó kávéházakban, nyüzsgő orfeumokban és szórakoztató kabarékban a város saját modernségének megtestesülését látta. Budapest gyors fejlődése azonban számos kutatóban bizonytalanságot keltett a várossal kapcsolatban, hiszen az új metropolisznak korábban nem volt urbánus ideológiája és saját kulturális mitológiája. Budapest modernitásának alakulására leginkább a népszerű újságírás, a kommersz szórakoztatóipar és a töredezett narratívák voltak hatással, a nemzeti önazonosság vagy a történelmi hagyományok azonban jelentős mértékben háttérbe szorultak. Bevilaqua Béla szerint Béccsel ellentétben Budapest nem tudta kiépíteni saját autentikus városi mitológiáját. Ha létezett is ilyen, az a dualizmus iránti vágyból és az innen fakadó felemás érzelmekből eredt. Véleménye szerint a tipikus budapesti polgár „a földi és a mennyei
