Reisz T. Csaba: Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok. Századok, 152. (2018) 3. 685–694.
KÖZLEMÉNYEK - Nagy Levente: Kálvinista és/vagy katolikus unió. A reformáció helyzete az erdélyi románok közt a 17. század végén
KÁLVINISTA ÉS/VAGY KATOLIKUS UNIÓ 644 meg Erdélyben, jóllehet akkor a dézsma már a fejedelmi kincstárat gazdagította. A románoknak csak abban az esetben kellett megfizetniük a dézsmát, ha olyan helyre költöztek, mely a betelepedés előtt is már dézsmafizető volt.66 Ha a román jobbá gyok katolikussá, vagy protestánssá lettek, akkor már kötelezhetők voltak a dézsma megfizetésére. Valószínűleg ez a legfőbb oka annak, hogy a román jobbágyok szinte egyáltalán nem tértek át a fent említett két vallásra.67 János Zsigmond úgy próbálta meg a román jobbágyokat ösztökélni a protestantizmus elfogadására, hogy számukra a megszokottnál kevesebb dézsmát írt elő. „Az oláhok az kik az Istennek igíjét vötték, az prédikátoroknak kik az Istennek igíjét igazán hirdetik kezöttek egy-egy kalangya búzát adjon minden házas ember” áll az 1569. június 24–29-i tordai országgyűlési végzésekben.68 Azaz az áttért („kik az Istennek igíjét vötték”) román jobbágyok nem a megszokott quartát, hanem csak egy kalangya búzát voltak kötelesek adni papjuknak. Ezzel a rendelkezéssel az országgyűlés a protestantizmusra áttért román papok anyagi helyzetén is szeretett volna javítani, hisz az egy kalangya búza csak nekik járt („az prédikátoroknak kik az Istennek igíjét igazán hirdetik”) a görögkeletiségben megmaradó papoknak nem. A román „községnek” tehát gazdaságilag egyáltalán nem érte meg protestánssá lenni, hisz ezáltal nyomban dézsmafizetővé is vált. Ez minden bizonnyal oda vezetett, hogy ha egy román pap még hajlandó is lett volna elfogadni a kálvinizmust, akkor is híveit nehezen tudhatta meggyőzni arról, hogy ugyanezt tegyék, hisz azok feje fölött ott lebeghetett a dézsmafizetés réme. Ahogy a híveknek, úgy a román papoknak sem kínált fel semmit a reformáció a társadalmi előmenetel tekintetében. Egyetlen esetet leszámítva nem találni olyan forrást, amelyben arról volna szó, hogy ha a román pap kálvinistává lesz, akkor ugyanolyan kiváltságai lesznek, mint a magyar vagy székely (mint bevett nemzet) kálvinista papjának. A fent említett kivétel Bethlen Gáborhoz kötődik, aki az 1614. február 17-én Szebenben kiadott kiváltságlevelében a Bihar, Kraszna és Közép-Szolnok vármegyei román kálvinista papoknak ugyanolyan kiváltságokat és mentességeket adott, mint amiket a tiszántúli magyar református prédikátorok is élveztek.69 Nagyon úgy tűnik azonban, hogy Bethlen rendelkezése egye di és lokális eset volt. Nincs adatunk ugyanis arról, hogy a fent említett három 66 EOE. II. 50. 67 Prodan, D.: Iobăgia i. m. 263–275.; Barta G.: Az Erdélyi Fejedelemség i. m. 486. 68 EOE II. 365. 69 „Duximus ut idem pastores valachi, nunc primum conversi ac deinceps etiam conversuri in omnibus et singulis iis honoribus, gratis, privilegiis, praerogativis, indultis, libertatibus et immunitatibus, quibus reliqui pastores et Ministrii Hungaricalium ecclesiarum orthodoxae fidei sub eadem superintendentiam existens in omnibus controversarum causarum prosecutionibus et legibus justis uti et gaudere consueverunt perpetuo uti, frui et gaudere valeant atque possint.” Az oklevelet kiadta Mihai Georgiță: Biserica românească din comitatul Bihor şi calvinismul în prima jumătate a secolului al XVII-lea. Crisia 40. (2010) 239. Az oklevélről lásd még Dáné Veronka: „Hogy összes örököseiket [...] min denki becsülje”. Bethlen Gábor protestáns (?) lelkészutód nemesítéséről. In: „Eklézsiáknak, egyházi