Rácz György: A Magyar Országos Levéltárban őrzött 1526 előtti levéltári anyag épülő adatbázisa. Beszámoló és javaslat. In: Csukovits Enikő (Szerk.): Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére. Budapest, 1998. 181–196.

2. Számítógépes listák Az 1991-1994. évekre elnyert OTKA pályázat újabb pénzforrások rendel­kezésre bocsátásával lehetségessé tette a DF időrendi mutatólapok feldolgozá­sának a DL-énél sokkal gyorsabb befejezését. 1994-re fejeződött be a Diplomatikai Fényképgyűjtemény időrendi mutatólapjainak feldolgozása és a teljes adatbevitelt követően akkor kerültek a felszínre azok a hibák és hiányos­ságok, amelyek a hagyományos módon csak véletlenszerűen voltak észlelhe­tők. Ezek kiküszöbölése után a teljes DL-DF-et felölelő és folyamatosan javított, majd négyféle szempont szerinti újrarendezett állományok mágnesz­szalagra kerültek. Az adatbázis DL-DF számrendi ill. régi jelzet szerinti, ösz­szefésült időrendi és kibocsátók rangkódja szerinti rendezett listáit 1995-ben kinyomtattuk. Az időrendi és a számrendi listát beköttettük és ezek felválthat­ták a régebben, a félkész DL adatbázis alapján három részletben készült, és ezért roppant nehézkesen használható kutatótermi listákat.11 Feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy a nyomtatott listák 1994-1995-ben készültek, az adatbázis akkori állapotát tükrözik. Az előkerülő hibákat azóta is folyamatosan javítjuk és a DL-be frissen bekerülő, illetőleg a DF számára újabban filmezett állományok adatainak bevitelére is gondot fordítunk. Minde­zek a változások a nyomtatott listákra már természetesen nem vezethetők rá. 3. Állománygyarapodás és adatkarbantartás A hagyományos levéltári segédletek közül az időrendi mutatólapok adata­iról azt gondoltuk, hogy általában megbízhatóak. A számítógépes listák elké­szülte lehetőséget adott arra, hogy ezeket az adatokat nagy tömegben át lehessen tekinteni. Az így észrevett kakukkfiókákat (pl. Garai Miklós nádori oklevelei között egy másik nádoré) a listák kinyomtatása előtt javítottuk, ezek száma az egészhez képest elenyésző volt. Alaposabb medievisztikai kutatás közben azonban szinte mindenki talál(t) hibát a listák kékcédulás adataiban. Különösen a készülő forráskiadványoknak és más oklevélpublikációknak kö­szönhetjük azt, hogy ezek a hibák a felszínre kerülnek. Ezek készítői munká­juk során általában a számítógépes listákból indultak ki, vagy azokat használták és az oklevelek feldolgozása közben elsősorban dátumfeloldási, de más hibákra is bukkantak.12 A külső hibafeltárás azonban töredékét jelenti 11 Meg kell jegyezni, hogy az időrendi lista nem teljes, ui. az utolsó kötete még hiányzik, amely az évnélküli okleveleket tartalmazza. Ezeknek az évkörös listái akkor még nem készültek el. Az összefésült kibocsátók kódja szerinti lista viszont elkészült, azonban olyan előre nem látható szerkezeti hibával, amely szükségessé tette némelyik kibocsátói kód újrarendezését és újranyomtatását. Ezért ezt a listát, csakúgy, mint a régi jelzet szerinti listát akkor nem köttettük be. Utóbbi évek óta kötésre vár, az előbbi bekötésére pedig akkor kerül sor, ha az újrarendezés és újranyomtatás megtörtént. 12 Borsa Iván, mint a Zsigmondkori Oklevéltár szerkesztője, időről időre átadja az általa észlelt hibák jegyzékét. Több hibát szakirodalmi utalásokból észleltem. Pl. Solymosi László: Az egri káptalan dékán választási statútumai a XV századból. Levéltári Közlemények 63 (1992) 142., 144.; Almási Tibor: Az 1328. évi országbíróváltás okleveles adatai. In: Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szerk.: Koszta László. Szeged, 1995. 29. és 30.;

Next

/
Oldalképek
Tartalom