Lakos János: A levéltárak új világa. Megjegyzések A levéltárak helye az információs társadalomban... című tanulmányhoz. Levéltári Szemle, 51. (2001) 4. 54–65.
míg 1998-ban Magyarországon 10,9, addig Lengyelországban 5,0, Csehországban 6,9, Spanyolországban 8,2, Görögországban 5,3, de Németországban 25,7, Ausztriában 30,7, Dániában 69,8, Finnországban pedig 100,0 számítógép jutott 1000 lakosra. Vagyis lemaradásunk a fejlettebb világhoz képest meglehetősen nagynak mondható az információs társadalom működéséhez szükséges eszközök vonatkozásában, ugyanakkor pl. Kelet-Közép-Európa többi posztkommunista országához képest nem állunk rosszul. Egyértelmű tehát, hogy szoros összefüggés van egy ország általános (gazdasági, társadalmi stb.) fejlettségi és ICT fejlettségi szintje között. A szakértők prognózisa szerint folyamatos fejlődéssel itthon 15 éven belül: a családok 80%-ának lesz számítógépe, 50%-ának hálózati elérése vagy elérési lehetősége, 90%-ának mobil Internetje; a vállalkozások 100%-a számítógéppel, 75%-a hálózati eléréssel, 100%-a mobil Internettel rendelkezik; a kormányzat és hivatalai az ügyek 75%-át elektronikusan intézhetik; az önkormányzatok 100%-ának lesz honlapja, az ügyek 50%-át elektronikusan intézhetik. A szakértői anyagot jellemezte a reális helyzetkép felvázolására való törekvés, összeállítói megalapozottnak tűnőén határozták meg az előttünk álló 15 évben elérendő célokat és az ezek megvalósításához szükséges teendőket. Minderről -— a dokumentum elolvasásával —• bárki meggyőződhet. Körülbelül egy évvel a „Magyar válasz" áttanulmányozása után nagy érdeklődéssel és várakozással kezdtem el olvasni szakmai folyóiratunkban a levéltárak informatikai helyzetének és információs társadalomban várható „sorsának" bemutatására vállalkozó kollektív tanulmányt. A több mint 30 nyomtatott oldallal végezve, vegyes érzések lettek úrrá bennem. Miért? Azért, mert a szerzők egyrészt kétségtelenül valós problémákat vizsgáltak, szakmai ténymegállapításaik talán többségével egyet is értek, másrészt azonban — ellentétben a kormányzat számára készített anyag összeállítóival — nyilvánvalóan nem fordítottak kellő gondot a tárgyilagos helyzetelemzésre és az eddig elért eredmények reális, a körülményeket/lehetőségeket is figyelembe vevő értékelésére. Az alábbiakban a tanulmány néhány ilyen jellegű vonatkozására kívánok reflektálni. * * * A tanulmány Bevezetésében mindjárt az elején meglepő, logikai furcsaságokat is tartalmazó eszmefuttatás szerepel. A szerzők ugyanis a következőket írják: „a témában született elméleti munkák és kormányzati rendelkezések" hangsúlyozzák azt, hogy az információs társadalom megalapozásában és az informatikai fejlesztésekben világszerte kitüntetett szerepe van a kutatási, oktatási, közgyűjteményi infrastruktúrának, „a közgyűjteményi szféra szerepének vizsgálata azonban többnyire csak a múzeumi és könyvtári informatikai infrastruktúrára, illetve tartalomszolgáltatásra korlátozódik, míg a levéltárak ... szerepe eddig nem került részletes kifejtésre. Ennek oka egyrészt [külön kiemelés tőlem — L. J.] abban keresendő, hogy a civil és tudományos közvélemény mind a mai napig úgy tekint a levéltárakra (jó esetben), mint speciális •— nehezen meghatározható tulajdonságokkal és feladatkörökkel bíró — »könyvtárakra«. A kormányzati szféra pedig a hazai hagyományoknak megfelelően a közlevéltárakat szinte kizárólagosan a kulturális intézményrendszer részének tekinti, ... annak ellenére, hogy a levéltárak információs, állam- és közigazgatási (sic!) jellegű feladatai törvényileg szabályozottak, sőt azokra a napi munkájában maga is támaszkodik." [4. p. 2-3. 55
