Körmendy Lajos: Gondolatok a számítógépről, a felelősségről és a szakmáról. Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. 11–14.

ha a racionális munkaszervezés következtében a munkafolyamatok részekre szabdaltaivá végeztetnek el, ahol csak nagyon kevesen látják, értik az egészet. A gyakorlatban — természetesen — az ilyen optimális tervezés nem könnyű feladat. Egyrészt mert a feladatok megjelölésénél az adatbázis szempontjait mindig szem előtt kell tartani, szigorú minőségi követelményeket kell kidolgozni, és — ami a legnehezebb — hosszú távon betartani, betartatni. Az eredmény azonban önmagáért beszél: képzeljünk el egy adatbázist, mely minden (vagy majdnem minden) index, lajstrom vagy egyéb segédlet adataival gazdagodik, 100 év múlva is, ha fennáll a levéltár. De soha el nem képzelt távlatok nyílnak meg a levéltárak közötti együttműködés terén is (adatcsere, közös adatbázisok). Egy éve alakult meg néhány lelkes tagból a Magyar Levéltárosok Egyesületének számítástechnikai szekciója. Az eltelt idő tapasztalata azt mutatja, hogy a kis csoportot a szakma nagyfokú közönye fogja körül. Lehetne példákat sorolni olyan intézményekről, ahol szemmel láthatólag csak díszként vagy jobb esetben játékszerként funkcionál a computer. Lehetne, mégsem érdemes, inkább próbáljuk végiggondolni a jelenség következményeit. Bárki kérdezheti, miért kell ilyen nagy ügyet csinálni abból, hogy nem lelkesednek a levéltárosok a számítógépért? Hadd hivatkozzam saját, épp eme hasábokon korábban közölt .soraimra. 19834>an egy ankéton az egyik francia kolléga megfogalmazása szerint a levéltárak választhatnak; „informatika vagy halál".1

Ez talán túlzásnak tűnhet, de nem minden alap nélküli, ha a következőket nézzük. A legutolsó levéltári világkongresszuson arról számolt be egy referens, hogy a legfejlettebb országokban arra figyeltek fel, hogy új kutatói réteg tűnt fel a levéltárakban, a modern technikában, elsősorban a számítástechnikában jártas társadalomkutatók. Az előadó nyíltan fel is tette a kérdést: miből gondoljuk, hogy a jövő kutatói, akik megszokták azt, hogy munkahelyükön, sőt otthon is gombnyomásra megkapják a legkülönbözőbb információkat, megelégednek a levéltárak 100 éves szemléletet tükröző segédleteivel?- Summa summarum arról van szó, hogy ha a szakma sokáig ellenáll, akkor társadalmi presztízse tovább csökken, a kutatók egy része, főleg a legújabb korral foglalkozók átpártolnak más kutatóhelyekhez, ez pedig előbb-utóbb csökkenő pénzforrásokat eredményez/' Az az állítás, hogy a levéltári források pótolhatatlanok, csak részben igaz! Az viszont teljesen való, hogy a szakma jövője rajtunk is áll. JEGYZETEK 1 Levéltári Szemle 1987/1. 64. old. 2 Levéltári Szemle 1989/1. 62. old. 3 A levéltárak eltérő presztízse szoros összefüggést mutat a nekik juttatott pénzmennyiséggel, ezt azonos fejlettségű országok összehasonlításakor is könnyen konstatálhatjuk. 14