Cseh Gergő Bendegúz – Körmendy Lajos – Rácz György: Digitalizálás a levéltárakban. Levéltári Szemle, 52. (2002) 3. 3–18.

• a hordozók eléggé instabilak, és bár egyes cégek állítják, hogy az általuk gyártott hordozó 100 évig is megőrzi az információt, ez nem kellően bizonyított, sokan kétségbe is vonják; • a hordozók nagyon sérülékenyek, egy karcolással esetleg több ezer oldal is megsemmisülhet; gondot jelent az is, hogy a romlás nem szemmel láthatóan és fokozatosan következik be, mint a hagyományos hordozóknál (papír, pergamen stb.) oly gyakran, hanem „észrevétlenül" és hirtelen, egyik napról a másikra; • a számítástechnikában nincsenek tartós szabványok; az informatika rövid története azt bizonyítja, hogy a szabványok vagy hiányoznak, vagy ha vannak, akkor gyorsan változnak (az eredmény ugyanaz), emiatt a korábban rögzített információk olvashatatlanná válhatnak — ezt bárki, aki néhány év óta használ számítógépet maga is tapasztalhatja: pár évvel ezelőtt írt szövegfájlok gyakran nem hozzáférhetők vagy hardverváltozás (pl. 5 hüvelykes hajlékony lemezen vannak a fájlok), vagy szoftverváltozás miatt (az a szövegszerkesztő, amivel dolgoztunk, már nem létezik a piacon, az újak pedig nem, vagy csak részlegesen képesek olvasni a szöveget). A fentiek miatt bizonytalan, hogy a most készülő digitális képek 10-20-50 év múlva is olvashatók lesznek, elég kockázatosnak tűnik a jövőjük, ezért nem is tekinthetők megfelelő biztonsági másolatnak. Ennek ellenére vannak olyan megoldások, amelyekkel a biztonsági kockázatot csökkenthetjük vagy egyenesen megkerülhetjük. Bár közvetlenül nem teljesíthetők a biztonsági követelmények, a megfelelést közvetett úton is el tudjuk érni oly módon, hogy a digitális képet egy bizonyítottan biztonságos hordozóról, mikrofilmről készítjük. így eleget teszünk a biztonsági és az anyagvédelmi követelménynek a mikrofilm által, és kiaknázhatjuk a digitális másolat összes többi előnyét. A valóság — természetesen — nem mindig teszi lehetővé, hogy száz százalékban megfeleljünk az ideális elvárásoknak. Egy mikrofilmműhely felállítása és működtetése sok-sok millió forintba, rengeteg erőfeszítésbe kerül, és irreális lenne azt elvárni, hogy minden levéltárban, ahol vannak digitális másolatok, legyen saját mikrofilmműhely is. Az az ajánlás azonban megfogalmazható, hogy a nagy digitalizálási programot végrehajtó levéltárak feltétlenül rendelkezzenek mikrofilmmásolattal is, akár maguk készítik, akár mással csináltatják azokat. A digitális másolatok megőrzésével kapcsolatban vannak kockázatcsökkentő eljárások (megfelelő minőségű hordozó kiválasztása, időnkénti átmásolás, konvertálás stb. — részletezésüket 1. a 6.2.3. sz. fejezetben), ezeket — mikrofilmtől függetlenül — alkalmazni is kell. A levéltári mikrofilmeknél alapvető biztonsági követelmény, hogy az eredeti iratot és a róla készült filmet ne őrizzük egy helyen, mert pl. az épület esetleges pusztulása következtében mindkettő megsemmisülhet. Ez a digitális másolatok esetében is érvényesítendő azzal a kiegészítéssel, hogy magát a másolatot is lehetőleg több példányban kell őrizni — a hálózatok világában ez könnyen teljesíthető. 6