Buzási János: A számítástechnika alkalmazásának jelene és jövője a Magyar Országos Levéltárban. Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. 13–18.

BUZÁSI JÁNOS A számítástechnika alkalmazásának jelene és jövője a Magyar Országos Levéltárban A jelen a múltban kezdődött. Akár kisebbfajta jubileumot is ülhetnénk, hiszen éppen huszonöt év telt el azóta, hogy a magyarországi levéltárosok körében elkezdődött a szóbeszéd a számítástechnika levéltári alkalmazásának lehetőségéről. Ebből a negyedszázadból húsz év úgy telt el, hogy időnként felfelbukkant egy-egy kósza gondolat vagy éppen nagyon is konkrét elképzelés, amelyek valahogyan, eléggé halványan, visszatükrözték a számítástechnika mindenkori fejlettségét. Ezek a gondolatok és elképzelések — az akkori technikához hasonlóan — ma már enyhén szólva ásatagoknak látszanak. Nem lett bei ölük fejlesztési program vagy koncepció, de még általánosságban megfogalmazott irányzat sem. Nem siettük el a dolgot. Mondhatnók, szerencsére. Feltétlenül jók voltak azonban ezek a beszélgetések arra, hogy a gondolatot a fejekben szélesebb körben elültessék. Lassacskán mindenki hallott már valamit harangozni, csak nem tudta, hogy esküvőre vagy temetésre szól-e a harang. Legyünk őszinték, nemigen tudta azt akkoriban még senki. Alkalmasint maga a harangozó sem. Ez az álmodozások kora volt, és a legutóbbi öt évhez csak annyiban kapcsolódik, hogy akik akkor a számítástechnika levéltári alkalmazásának hívei voltak, ma is azok. Nem. az ilyen „előtanulmányok", hanem a levéltári munka, elsősorban a levéltári tájékoztatás reális szükségletei, az e tevékenységgel szemben támasztott igények növekedése, a lehetőségek korlátozott voltával párosulva eredményezte, pontosabban kényszerítette ki azt a fejlődési tendenciát, amelynek nyomán a Magyar Országos Levéltárban ma a számítástechnika levéltári alkalmazásának gyakorlatáról beszélhetünk. Az alapelvek kialakulása Nem korábban, mint feltétlenül muszáj volt, 1980-ban kezdtük komolyabban vizsgálni a kérdést, hogy egyáltalán használható-e a számítástechnika a levéltárban, s ha igen, mire és hogyan; viszont nagyon hamar, mindössze két év alatt befejeztük a saját magunk orientálása céljából elkezdett elméleti és módszertani vizsgálódásokat. Nem mintha nem lehetett volna még egy ideig eljátszadozni a problémakör ilyen vagy olyan darabjaival, aspektusaival és egyéb finomságaival, de hát mi nem vagyunk az információelmélet teoretikusai. Meg aztán minden, amire tulajdonképpen kíváncsiak voltunk, tényleg ilyen hamar kiderült. E vizsgálódásaink tanulságaiból, amelyek egyébként ma már egyáltalán nem hatnak az újdonság erejével, szép, nagy csokrot lehet kötni. Talán a legszebb szálak a csokorból: 13