Bakács István: Bevezetés a levéltári munka alapelveibe (Budapest, 1971) 143 p. KÉZIRAT

Előszó

A történeti segédtudományom között a legátfogóbb a levéltártudomány, amelyet a levéltári szakirodalom négy részre bont; első a levéltárelmélet, amely a levéltári alapfogalmakkal, a levéltár jellegével és feladataival, belső felépitésévei és szervezetevei, a tudományos rendezési, segédletkészitési és selejtezési alapelvekkel foglalkozik, de foglalkozik a levéltártudomány és a levéltárelméi ,t történetével is. A levéltártörténelem tárgya a levéltár szó hármas értelmezésének /iratanyag—összesség, épület és intézmény/

7 megfelelően a levéltári intézmények, a levéltári iratanyag bj-zto íií'gOs megőrzésének /levéltári technikának, beleértve a levéltári épületeknek/ története. A levéltártechnika a levéltári irat»k legcélszerűbb megőrzési módjaival, a károsodásoktól való megóvás eljárásaival foglalkozik, ideértve a restaurálás, a konzerválás és a reprodukció kérdéseit is. A levéltárjog a levéltári anyag jogvédelmével és tulajdonjogával kapcsolatban a megőrzésbe vétel, a kutathatóság és a sokszorosítási jogi kérdéseit, s természetszerűleg az államhatalom ezirányu jogszabályait öleli fel. E négy ágazattal szemben áll az alkalmazott levéltártudomány, amelyet egyesek a levéltártudomány szerves részének tartanak, s amely a levéltári praxis körébe tartozó feladatok megoldásának módszertana, vagyis az iratanyag átvételének, rendezésének, segédletekkel való ellátásának, selejtezésének, a kutató és referensszolgálatnak gyakorlati kérdéseit oldja meg. Minden tudományág alá van vetve az ismeretanyag bővülése következtében előálló változásnak, de a levéltártudomány, mint fiatal tudományág még fokozottabban s igy sck kérdésre