MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Balázs Péter: A magyar levéltárügy 1945-1969. • 1970. [LK 1970/1. 47-87. o.]

78 Balázs Péter lommal országos érdekű tanulmánnyal gazdagították helytörténeti irodalmunkat, egyúttal sajnálattal kell megállapítanunk, hogy — ellentétben a rokon szakterületekkel — az Osztály a publikációs problémák megoldásában nem tartott lépést a jogos igényekkel, sőt a 60-as években a két helytörténeti évkönyv anyagául összegyűjtött tanulmányokat is vissza kellett küldeni, mert a legalább sokszorosított eljárással történő megjelentetésükre sem teremtették meg a szükséges feltételeket. A'„Tanulmányok a helyi önkormányzatok köréből" című kötet megjelentetése tehát számottevő eredménynek számít, amelyet remélhetőleg több hasonló — központilag szerkesztett és megjelentetendő — munka követ majd. Bár országos érdekű helytörténeti tanulmányok más központi kiadványsorozatokban, illetve országos szaklapokban is megjelentek, a helytörténetírás publikációs problémáit alapvetően mégis a helyi tanácsoknak kell megoldaniuk. Erre a tanácsok alkalomszerűen (pl. a „Pest megye múltjából", a „Somogy megye levéltára" című munkák és a helytörténeti olvasókönyvek esetében) már évekkel ezelőtt is vállalkoztak, a területi levéltárak tanácsi irányítás alá helyezése óta pedig egyes tanácsok áldozatkészségéről csak a legőszintébb elismerés hangján szólhatunk. Példaképpen elég talán a „Tanulmányok Tolna megye történetéből", a „Baranyai helytörténetírás" és a „Pest megyei füzetek" levéltári sorozatok megindítására gondolnunk. Hanem is szorosan vett levéltári kiadványok keretében, de a Fejér, Somogy és Vas megyei levéltárak publikációs problémái szintén megoldottaknak tekinthetők. Az Országos Levéltár — bár az új levéltári törvény szerint ez nem rendeltetésszerű feladata — a tényleges társadalmi igényeknek megfelelően — elsősorban a helytörténeti lexikonok (Veszprém megyéé megjelent 1964-ben, Zala megyéé szerkesztés alatt áll, adatgyűjtés folyik Fejér és Vas megyékben) adatgyűjtési és szerkesztői munkája révén kapcsolódik be a helytörténet művelésébe. Mindenképpen meg kell említenünk, bár tárgyalásába nem bocsátkozhatunk, azt a sokrétű és elismert földolgozó munkásságot, amely sok önállóan megjelent kötettel, még több gyűjteményes kiadásban, illetve szakfolyóiratban publikálva országos történetírásunkat gazdagította. A levéltári terület ez irányú eredményeinek elismerése abban is megnyilvánul, hogy rövidesen meghaladja a 20 főt azoknak a levéltárosoknak szama, akik már legalább kandidátusi fokozattal rendelkeznek, illetve azt 1—2 éven belül meg fogják szerezni. 17. A levéltárak az elmúlt 2 évtized folyamán sokrétűen igyekeztek az irányukban megnyilvánuló népművelési igényeket kielégíteni. Kezdetben ez a népművelő munka még inkább a levéltárosok egyéni kezdeményezésére épült, és nem egy esetben a népművelő előadások halmozásában nyilvánult meg. Később azonban egyre inkább kialakultak a népművelés sajátos levéltári közvetett módjai, melyeknek keretében — a helytörténetírás már említett irányítása és patronálása mellett — elsősorban a kiállítások rendezésében való közreműködés bizonyult a legjelentősebbnek. Önálló reprezentatív kiállításokat elsősorban az Országos Levéltár rendezett (pl. 1956-ban 200 éves jubileuma alkalmából a magyar levéltárak legérdekesebb irataiból, 1963-ban a Budapesten tartott Nemzetközi Levéltári Kerek Asztal Értekezlet alkalmából az agrártörténet levéltári forrásaiból, 1964-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban az „Országos Levéltár kincsei" címmel és 1969-ben az ajándékba kapott Klapka iratokból), de néhány vidéki levéltárnak is vannak e téren elismerésreméltó kezdeményezései. (Sopronban és Kaposvárott, ahol a levéltár e célra megfelelő