MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
Balázs Péter: A magyar levéltárügy 1945-1969. • 1970. [LK 1970/1. 47-87. o.]
A magyar levéltárügy 1945—1969 75 sorsról, Kubitsch Imre és Szekeres József ugyanezen időszak bányászéletéről szerkesztettek dokumentum kötetet. Németh András 3 kötetben az 1919—1949 közötti időszak kőolajbányászatának, Jenei Károly, Rácz Béla és Strassenreiter Erzsébet az üzemi bizottságok munkáshatalomért vívott küzdelmének dokumentumait publikálták. Karsai Eleknek a munkaszolgálat és a zsidóüldözések történetére vonatkozóan is jelentek meg forrásközlő kötetei. Benda Kálmán és Maksay Ferenc közös munkája a Ráday Pál iratai című 2 kötetes kiadvány, a ''Magyar parasztmozgalmak 1848-ban" című kötet anyagát Ember Győző állította össze. A vidéki levéltárak forrásközlő tevékenysége még nem dicsekedhet a fentiekhez hasonló eredményekkel, s ebben bizonyára eddigi szerény publikálási lehetőségeik is közrejátszottak. Meg kell azonban említenünk Román Jánosnak a sárospataki szőlőművelés XVI—XVII. századi történetére, továbbá Sárospatak települési és építészettörténetére vonatkozó köteteit, valamint Farkas Gábornak Fejér megye felszabadulására és Komoróczy Györgynek (szerk.) Debrecen 600 éves történetére vonatkozó forrásközlő kötetét. Forrásközlő tevékenységünk legközelebbi tervei között szerepel „Az élet megindulása a felszabadulás után" című országos kötet és több hasonló tárgyú helyi kiadvány megjelentetése. Ezek a kötetek már nyomdában vannak, illetve a központi kötet szerkesztése ez év első hónapjaiban befejeződik. Az Országos Levéltár tovább kívánja folytatni az „Iratok az ellenforradalom tröténetéhez" című sorozatot is. Ennél legfeljebb az a körülmény okoz problémát, hogy a tervteljesítésben állandó lemaradás tapasztalható (a terv szerint 2 évenként kellene egy-egy kötetnek elkészülnie; az elmúlt évtized alatt viszont mindössze egy kötet jelent meg). Minden bizonnyal lenne lehetőség a megszűnt népszerűsítő forrásközlő füzetek sorozatának folytatására is, ha a levéltárosok vállalkoznának hasonló összeállítások készítésére. Folytatódni fog a közös minisztertanácsi jegyzőkönyvek anyagának közzététele is. Ennek ellenére forrásközlő tevékenységünkkel nem lehetünk elégedettek. Ennek a par excellence levéltári műfajnak jelentősége annál inkább nő, mivel a kutatók közül nem mindenki alkalmas eredeti iratok tanulmányozására, s ezek egy-egy téma szakértően kiválogatott, sokoldalúan felhasználható, megfelelő jegyzetapparátussal ellátott forráskiadványait gyümölcsözően tudnák felhasználni. Megfelelő forráskiadvány sorozatokkal ki lehetne elégíteni a középiskolás diákok kutatási igényeit is. 16. A levéltártan művelésének eredménye Ember Győzőnek a levéltári segédletekről készült — önálló kiadványként megjelent — tanulmányában, két szakfolyóiratunk, a Levéltári Szemle (sok gyakorlati és elméleti problémát felvető és részben meg is oldó) és a Levéltári Közlemények (egyes kérdéseket átfogóan tárgyaló s nem egy esetben vitazáró) cikkeiben és a különböző szintű szakmai továbbképzési sorozatokban jelentkezik. Ez utóbbiak közül az alsófokú képzés anyagát Bakács István állította össze 1952—53-ban 9 füzetben. A középfokú képzés anyaga — többek közreműködésével — szintén elkészült, és 1952—53-ban 9 füzetben meg is jelent. 1963-ban — ugyancsak többek tollából — egy füzetben került publikálásra a középfokú továbbképzés átdolgozott anyaga. 1952-ben 6 füzetben publikálást nyertek az Országos Levéltárban tartott szakmai továbbképzés előadásai. Az irat-és könyvkonzervátor tanfolyam anyaga 5 füzetben 1960—1961-ben jelent meg. Csak sajnálni lehet, hogy e továbbképző tanulmánysorozatok közül éppen a legfontosabb, a felsőfokú sorozat, amely a Központ elképzelésében, a fiatal vagy más területről idekerült levéltárosok részére nélkülözhetetlen kézikönyvként szerepelt, csak fele részben készült el. E füzeteket nemcsak a levéltári szakterület, hanem a
