MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
Balázs Péter: A magyar levéltárügy 1945-1969. • 1970. [LK 1970/1. 47-87. o.]
A MAGYAR LEVÉLTÁRÜGY 1945— 1969 (Adatok a huszonöt éves fejlődés történetéhez) A felszabadulás előtt hazánkban a levéltárügyet általános érvényű rendelkezés nem szabályozta, így annak helyzetére a szervezeti széttagoltság és az egységes szakmai irányítás hiánya nyomta rá bélyegét. Az Országos Levéltár a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a megyei és városi törvényhatósági levéltárak az őket fenntartó törvényhatóságok (és ezeken keresztül a belügyminiszter) felügyelete alá tartoztak. Az egyházak, családok, üzemek stb. levéltárai felett senki sem gyakorolt egységes központi felügyeletet. Az Országos Levéltár a történetírás intézményes művelését tekintette fő feladatának, a törvényhatóságok levéltárosai pedig idejük jelentős részében közigazgatási teendők — elsősorban anyakönyvi és útlevélügyek — ellátásával voltak kénytelenek foglalkozni. A második világháború megpróbáltatásokkal teli éveiben a megyei és városi főievéltárnokok egyre fokozódó közigazgatási igénybevételéhez még katonai behívások is járultak éppen akkor, amikor munkájukra az iratok fizikai fennmaradásának biztosítása érdekében is a legnagyobb szükség lett volna. Nem kívánunk itt arról szólni, hogy ennek az áldatlan helyzetnek milyen szerepe lett a levéltárak háborús veszteségeiben, csupán arra szeretnénk rámutatni, hogy a főievéltárnokok közigazgatási igénybevétele a háború befejezése után is egészen a levéltárügy központosításáig megmaradt, sőt még olyan eset is adódott, hogy a főlevéltárnokot felettes megyei hatósága a levéltártól távolabbi városba, az új megyeszékhelyre helyezte át, ahol feladata — iratanyagától elszakítva — most már kizárólagosan közigazgatási ügyek intézése lett. 1. Ezen a helyzeten kívánt segíteni az 1947. évi XXI. te, amely főbb vonásaiban már 1945 előtt elkészült, és lényegében a magyar levéltárügy polgári színezetű meg-, reformálását célozta, de kodifikálására csak a háború befejezése után kerülhetett sor. A törvény a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alatt véleményező és javaslattevő testületként közel 40 tagból álló Országos Levéltárügyi Tanács létrehozását, a megyei, városi és községi, valamint a közérdekűvé nyilvánított magánlevéltárak szakfelügyeletének ellátására országos főfelügyelői állás szervezését írta elő. A káptalanok és konventek hiteleshelyi levéltárainak felügyeletét a törvény szerint a hercegprímás jelölése alapján kinevezett felügyelő látta volna el. A törvényből azonban a gyakorlatban mindössze csak annyi valósult meg, hogy megtörtént a levéltárak országos főfelügyelőjének kinevezése, aki rövid ideig tartó hivatali működése alatt bizonyos fokú szakmai ellenőrzést gyakorolt a megyei és a törvényhatósági jogú városi levéltárak felett. (A főfelügyelő az Országos Levéltárban működött, s hivatali személyzetét is az említett levéltár adta.) A felszabadulás után hazánkban végbemenő nagyarányú gazdasági és társadalmi fejlődés a törvény egyes cikkelyeit szinte egyik napról a másikra elavultakká tette,
