MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
Ember Győző: Az Országos Levéltár távlati tervfeladatai. • 1965. [LSZ 1965/4. 1- 15. p.]
- 15 -A helytörténet müvelése inkább a területi levéltárak feladata, nem pedig az Országos Levéltáré. Van azonban egy olyan helytörténeti vállalkozásunk, amely méltó intézetünkhöz. Ez Magyarország helytörténeti lexikona. Ezideig három megye munkálatai folytak, illetve folynak: Veszprémé, Borsodé és Zaláé. Ezt a nagyszabású vállalkozást a következő ötéves tervidőszakban is folytatnunk kell. Kiadványtematikánknak ez a korántsem kimeritő számbavétele is arról tanúskodik, hogy bőven lenne tennivalónk. Három Országos Levéltár három ötéves tervidőszak alatt sem tudná elkésziteni és megjelentetni azokat a kiadványokat, amelyeket emiitettem. Alaposan meg kell fontolnunk tehát és erőnket gondosan mérlegelve, hogy milyen kiadványok elkészítésére vállalkozunk, amikor a következő ötéves tervidőszak programját elkészítjük. Nincsen értelme annak, hogy sokat markoljunk, de keveset fogjunk. Nagy gondot kell forditanunk kiadványaink szinvonalára, kiadványkészitő munkánkban a marxizmus-leninizmus elveinek és módszerének következetes alkalmazására. Figyelembe kell vennünk a kiadási lehetőségeket is. Olyan és annyi ki'adványt érdemes csak készitenünk, amilyet és amennyit meg tudunk jelentetni. Nincs értelme annak, hogy Íróasztalok fiókjai,vagy könyvtárak kézirattárai számára készüljenek kiadványaink. Ismételten hangsúlyoznom kell, milyen előnyéi lennének annak, ha költségvetésünk módot nyújtana, arra, hogy ne csupán sokszorosított, hanem nyomtatott kiadványokat is megjelentessünk, ha nem lennénk teljesen a kiadók kényére-kedvére utalva. * Munkánknak olyan területeiről, amelyek fontosak ugyan, de távoli tervezést nem igényelnek, ezúttal nem szólok. Ilyen a népmüvelés, a referens- és kutatószolgálat, a vezetéssel és a munkamegbeszéléssel kapcsolatos tennivalók. Ez utóbbiak közül azonban egyet kiemelnék, dolgozóink szakmai és ideológiai színvonalának emelését. Bármilyen legyen is az egyetemen folyó levéltárosképzés, a levéltárosok igazi iskolája mindig maga a levéltár marad. Es a levéltárban sem a különféle tanfolyamok, hanem a mindennapok szürke munkája a legjt)fcb levéltárosképző. Nem azt mondom, hogy tanfolyamokat ne rendezzünk. Szervezzük meg a levéltári szakmai és ideológiai továbbképzést mind a tudomonyos dolgozók, mind pedig az un. középkáderek számára. Rendezzünk vitákat folyamatban lévő és elvégzett levéltári munkákról, készülő és elkészült kiadványokról. Tegyük lehetővé, hogy minél több dolgozónk szerezzen tudományos fokozatot intezetifnkben készült disszertációval. De arról se feledkezzünk meg, hogy t-udásunkat, tapasztalatunkat a napi munka során, szinte észrevétlenül is átadhatjuk utódainknak, illetve átvehetjük elődeinktől.