MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Ember Győző: Beszámoló a Magyar Országos Levéltár 1962-ben végzett munkájáról. • 1964. [LSZ 1964/1–2. 42-81. p.]

A témák száma 107 volt, szemben a tavalyi 93-al. Ennek egyik ma­gyarázata, hogy a tudományos dolgozók száma 43-ról 51-re emelkedett. A nagyobb témák (könyvek és tanulmányok) száma 93 volt, szemben a tavalyi 72-vel. A témák száma tehát növekvő irányzatot mutatott, holott egészsé­gesebb lett volna, ha csökken. Erre mutat, hogy 12 témát törölnünk kellett a tervből. De erre mutat az a tény is, hogy a megjelent és az elkészült mü­vek száma kevesebb volt, mint 1961-ben. 1962-ben 9 könyv, 15 tanulmány és 13 cikk jelent meg, szemben az 1961-ben megjelent 12 könyvvel, 16 tanul­mánnyal és 20 cikkel. 1962-ben; 15 könyv és 4 tanulmány készült el, szemben az 1961-ben elkészült 11 könyvvel, 7 tanulmánnyal és 1 cikkel. A megjelent és elkészült müvek száma önmagában véve szép ered­ményről tanúskodik, a csökkenő tendencia azonban nem megnyugtató, különö­sen ha arra is gondolunk, hogy ugyanakkor a tudományos dolgozók száma nö­vekedett. Ha az egyes műfajok terén elért 1962-es és 1961-es eredményeket vetjük össze, akkor a következőket, állapithatjuk meg. ó A levéltári segédletek sorában 1961-ben 12 mii szerepelt, 1962-ben 14. A növekedés kedvező, bár nagyobb is lehetett volna. A levéltártani müvek száma 1961-ben 14 volt, 1962-ben csak 7, azok közül is kettőt törölni kellett, A csökkenést mint egészségtelen tünetet regisztrálhatjuk. .Levéltártörténeti munka 1961-ben 2 jelentmeg, 1962-ben 3. A nö­vekedés nem nagy, jóval több levéltártörténeti témával kellene foglalkoznunk. Szomorú jelenség, hogy 1962-ben senki sem foglalkozott dolgozóink közül a történeti segédtudományokkal. 1961-ben még 3 ilyen tárgyú munkáról számolhattunk be. A papirtörténeti müvek száma 1961-ben 5 volt, 1962-ben 7, ami szép teljesitmény, különösen ha tudjuk, hogy csak egyetlen dolgozónk műveli ezt a műfajt. A forrásközlő munkák száma az 1961-es 13-ról 1962-ben 22-re e­melkedetto Ezen a területen nincs okunk elégedetlenségre, noha 4 témát tö­rölnünk kellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom