MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
Ember Győző: Az Országos Levéltár feladatai a II. 5 éves terv időszakában. • 1961. [LSZ 1961/3–4. 144-169. p.]
- 146 -tári Osztálynak volt alárendelve, jelentős lépés az Osztály és a Levéltár viszonyának a normalizálása terén, Az a körülmény, hogy a LOK korábbi feladatainak egy részét a levéltárak vették át, azzal a következményekkel is járt, hogy szorosabbá vált a kapcsolat az Országos Levéltár és a többi állami levéltár között, hogy az Országos Levéltár dolgozói-főleg a módszertani kollégium ülésein és a levéltárvezetői konferenciákon - többet foglalkoztak olyan kérdésekkel, amelyek a területi levéltárakat közelről érintik, mint azelőtt tették. Kivánatos, hogy e kapcsolat a jövőben még erősödjék, ennek mind az Országos Levéltár, mind pedig a területi levéltárak hasznát fogják látni. Sajnálattal kell azonban megállapítanom, hogy kapcsolataink a budapesti központi levéltárakkal, a Központi Gazdasági Levéltárral, a Hadtörténeti Levéltárral és a Párttörténeti Intézet Archivumával, nem olyan intenzivek és gyümölcsözők, mint amilyenek lehetnének. Ennek a helyzetnek a megjavítására a jövőben kezdeményező lépeseket kell tennünk. Nemzetközi levéltári kapcsolataink viszont, amelyeknek ápolása és fejlesztése minden vonatkozásban a Levéltári Osztály hatáskörébe tartozik, továbbra is kedvezően alakultak, aminek előnyeit intézetünk dolgozói is több alkalommal és vonatkozásban hasznosíthatták. Jelentős eredményeként kell elkönyvelnünk, hogy Bécsben újra van nem katonai magyar levéltári delegátus, hogy a bécsi Staatsarchiv újra kölcsönöz iratokat, hogy Rómába 2 hónapra levéltáros ösztöndijas utazhatott, hogy a Szovjetunióban 2 levéltáros ösztöndijas 3-3 hónapot tölthetett és igy tovább, Kivánatos, hogy ezek a kapcsolatok a jövőben még tovább mélyüljenek és szélesedjenek. x Rátérek ezután a levéltárunk előtt álló feladatok ismertetésére: Í. Elöljáróban megemlitem, hogy - a helyi párt - és szakszervezet kezdeményezésére - módot adtunk minden dolgozónak, hogy erre vonatkozó elgondolását szóban vagy Írásban előterjessze. Ez meg is történt, bár nem mindenki élt a tehetőséggel. A dolgozók javaslatainak a figyelembevételével az osztályvezetők tervezeteket készítettek, amelyek a szak-