MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Rácz Béla: Az Országos Levéltár Népi Demokratikus Csoportjának egy évi munkája és tervei. • 1960. [LH 1960/3–4. 67-76. p.]

hogy az irattárak szakszerű ellenőrzését megfelelő irányítás mellett önállóan is el tudják végezni. Egyben képessé kell tenni őket arra, hogy magasabb igényű belső munkák - tárgyi rendezés, ala­csonyabb szintű segédletkészítés - elvégzésére is. vállalkozzanak. Rendezzük - tárgyi csoportosítás szerint - a Miniszterelnökség, a ÖM, a Helyiipari Miniszté­rium és VKGM töredék fondjait és állagait, A rendezés után megfelelő szintű segédleteket is készí­tünk, Amennyiben a KGL átalakulna történelmi levéltárrá, abban az esetben a KGL raktáraiban őrzött 1945 utáni központi szervek iratanyagának a rendezését is elkezdenök. Komoly feladatként jelentke­zik még az FM-ből beszállított 4500 csomó iratanyag mintacsomózása, k csoport munkájához tartozik még az irattárosok képzése. Az a véleményem, hogy az eddig tartott tanfolyamok szinvonalat Jóval magasabb szintre kell emelni, hogy az irattárosok az előttük álló feladatoknak meg tudjanak felelni. Ennek érdekében sürgősen át kell dolgozni és ki kell bőví­teni a LOK áital kiadott irattárost Jegyzetet, %z elmúló NDC* és a születendő NDL előtt nagy feladatok állnak, melyek magukban is feleme­lők és ha figyelembe vesszük, hogy egy szocialista intézmény előharcosai vagyunk, akkor még fo­kozottabb erővel kell dolgozniuk, 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom