MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

Varga János: A Magyar Országos Levéltár öt esztendeje, 1981–1985. • 1986. [LSZ 1986/4. 3-18. p.]

Ez utóbbi vonatkozásában a múlt esztendőkben négy említésre méltó üz­letet sikerült kötnünk. Burgenlandtól pecsétmásolatok készítésére kaptunk ren­delést. A zsidóüldözésékre vonatkozó mikrofilmgyűjteményünk összességéről készítettünk — felsőbb engedéllyel — filmmásolatokat egy amerikai ügyfél­nek kizárólag, az izraeli Yad Vashem intézménynek pedig csaknem egészében dollártérítés ellenében. Végül a Staatsarchiv Turcica nevű fond ja Bécsben fel­vételezett filmjei másolatát adtuk el a Nemzetközi Levéltári Tanács (CIA) égisze alatt működő CIBÁL, azaz a Balkán Története Dokumentumai Gyűjtésére Ala­kult Szervezet tagországai közül Bulgáriának, Görögországnak és Romániának. A fentiekből eredő és hasznosítható devizabevétel azonban korántsem ele­gendő ahhoz, hogy nyilvántartott, zömében olasz, spanyol, német és francia földön található hungarikáink reprodukcióit záros időn belül megrendelhessük. Arról nem is szólva, hogy egy-két ország vonatkozásában ez felesleges kiadás­sal is járna. Hiszen például Anglia csak egész raktári egységek mikrofilmezé­sére hajlandó, még akkor is, ha a szóban forgó csomó, doboz vagy kötet eset­leg csupán két hungarikának minősülő iratot tartalmaz. Egyébként reprográfiai osztályunk a biztonsági célú filmezésen kívül 447 400 felvételt készített. Ennek valamivel több mint 50%-a külföldi csere céljait szol­gálta, 27%-a hazai megrendelők igényeit elégítette ki, a fennmaradó 23%-nyi mennyiség kétharmadának előállítására a levéltári munka segítése érdekében (például a Diplomatikai Levéltár mutatóinak felvétele), egyharmadáénak pedig iratóvás végett került sor. Ugyanezen idő alatt részint külföldről újonnan ér­kezett, részint saját mikrofilmen levő anyagunkról bel- és külföldi rendelésre — ideértve a már említett nagyvolumenű megrendeléseket is — 271 100 méter másolat készült. Egyidejűleg 37 800 filmkockát nagyítottunk ki, 47%-át ügyfe­leink részére, 53%-át pedig saját levéltári munkánkkal összefüggésben. Anyagkímélő célú tevékenységünkhöz tartozik az is, hogy saját anyagunk­ról, főleg az Urbaria et Conscriptiones irategyüttes darabjairól, több mint 138 000 xeroxmásolatot készítettünk, és kutatóink többségének a jövőben az eredeti helyett e reprodukciókat bocsátjuk rendelkezésükre. Emellett külső megrendelőknek 283 300 darab xeroxmásolatot szolgáltattunk ki, ügyviteli ér­dekből viszont 233 900 darabot állítottunk elő. Nem éppen megnyugtató, hogy az összteljesítményben — elsődlegesen a xeroxgép gyakori kényszerű állása miatt — éppen az anyagkímélő rendeltetésű reprodukálás részesedése a leg­alacsonyabb: összességében alig több, mint 25%-os. Az anyagvédelemhez tar­tozik az is, hogy 5 raktárunk portalanítását végeztük el, továbbá — folytatva a már korábban kezdett ilyen jellegű munkát — 38 000 darab középkori okle­velet borítékoltunk át, és ezzel Diplomatikai Levéltárunk 106 880 darabjából 96 980 darab került optimális tárolási körülmények közé. Ugyanígy nyert el­helyezést a Diplomatikai Fényképtár 10 036 darabra rúgó szaporulata is. Ugyancsak az anyagvédelem köréhez tartozik, hogy megkezdtük fertőtlení­tésre, konzerválásra és restaurálásra váró anyagunk pontos felmérését. Erre a célra anyagvédelmi osztályunk mindenre kiterjedő adatfelvételi lapot készí­tett, amelynek kitöltésével a károsodás jellegétől kezdve a romlás fokáig, azaz a restaurálás sürgősségéig minden fontos kérdésre választ kell adni. A felmé­rés keretében ilyen jellegű vizsgálat alá kerül részint minden egyes olyan irat­darab, amelynek megmozgatása az intézmény rendeltetésszerű működésének folyamán történik, részint minden olyan irategyüttes, amelyet az éves terv ilyen revízióra rendszeresen kijelöl. A feladat volumene miatt e munka a VII. ötéves tervciklus végéig folytatódik. Sajnálatos, hogy anyagóvó gépparkunknak sem bővítésére, sem felújítá­sára nem nyílt módunk, sőt volt olyan időszak, amikor külföldi nyersanyag 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom