MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
Varga János: A Magyar Országos Levéltár öt esztendeje, 1981–1985. • 1986. [LSZ 1986/4. 3-18. p.]
ténő hasznosítása minél kedvezőbb feltételeinek megteremtését tekintettük. Ám mindebben kompromisszumot kellett kötnünk szándék és körülmények között. Mindenekelőtt rég megérett az idő központi épületünk rekonstrukciójára. Sajnos, anyagi erőnkből csupán a vizesblokknak új munkaszobák kialakításával és belső tatarozással egybekötött teljes cseréjére futotta. A szétkorhadt tetőzet felújítása csupán a jelen tervidőszakban kezdődhetett meg. Szorongató raktárproblémáinkra azonban ez sem jelent megoldást. Annak idején bizakodtunk benne, hogy módunk nyílik a még a keletkeztető szerveknél táralt irategytüteseink legfontosabb] ainak, mindenekelőtt a MÁV és a Pénzintézeti Központ összesen mintegy 1700—1800 iratfolyómétert kitevő anyagának átvételére és elhelyezésére. Mivel a levéltár tulajdonát képező szomszéd telket már több mint egy évtizede elperelték tőlünk, csak létező épületünk kereteiben gondolkodhattunk. Kiépített raktáraink annyira zsúfoltak, hogy tervezett rendezési munkát is el kellett halasztanunk: az iratok szétválasztására ugyanis a kérdéses raktárban sem tudtunk helyet szorítani, mivel az állványközöket szükségből szintén anyagtárolásra használtuk fel. Totális segítséget az alagsori raktárak tömör állványosítása jelenthetne, a kivitelezéshez azonban hiányoznak az anyagiak. Végül is a MÁV segítségével a távfűtési hőközpont áthelyezése útján tudtunk egyetlen alagsori raktárt felállítani, amely azonban mindössze a MÁV-anyag kétharmadának befogadására bizonyult elégségesnek. Ezért a tetőterek beállványozása mellett döntöttünk, ám kudarcot vallottunk: kiderült, hogy ezek statikai problémák miatt, több mEliós ráfordítást igénylő megerő-r sítés nélkül, iratraktározásra alkalmatlanok. így e téren az említett MÁV-raktáron kívül csak az könyvelhető el sikernek, hogy a főépületben egy újabb — bár csak néhány évre elegendő — filmraktárt alakítottunk -ki, és felújítottuk, légkondicionáló berendezéssel modernizáltuk esztergomi filmraktárunkat. A biztonság fokozása végett hozzáfogtunk raktárainknak tűzjelző berendezéssel való ellátásához, és megkezdtük a polgári fegyveres őrség beállításának előkészületeit. A velük kapcsolatos munkálatok 1986-ra is áthúzódtak. Védelmi szempontok indokolták többek között az alagsori bejáratokra ajtók és védőrácsok készítését, a főépületre ugyancsak védőrácsok és biztonsági berendezések szereltetését, a raktárablakoknak — a nyílászárók tanácsilag elrendelt mázoltatása miatt — szükségessé vált teljes rekonstrukcióját. Hasonló szándékok vezettek bennünket, amikor visszatértünk ahhoz a korábbi gyakorlathoz, hogy iratanyag csak a kutatószolgálaton át és csupán leszámozva kerülhet mind a belső, mind a külső kutatók kezébe. Nyilvántartási célok mellett biztonságiakat is szolgál iratanyagunk szisztematikus lleszámozásának megkezdése, amely munkában azonban a kipróbált megíró anyagok gyenge minősége és a felhasználható időkeret szűk volta miatt eleddig mindössze száz-egynéhány iratfolyóméterig jutottunk előre. Rendszeresítettük az évenként átlag két hétre terjedő állományrevíziót, amelynek keretében előre meghatározott — részint leggyakrabban kutatott, részint -ellenőrzés alá már régóta nem vont — irat együttesekben az egyes iratokig lemenőén vizsgáljuk meg az iratok meglétét, és hiány észlelése esetén megtesszük a legcélszerűbbnek vélt intézkedéseket. Anyagvédelmi törekvésből fakadt idegen nyelvű kutatási engedélylapok használatának bevezetése a külföldi kutatók számára, valamint kutatási szabályzatunk modernizálása is. Ugyanilyen célból szigorítottuk az eredeti anyag használatának feltételeit. Törekvéseinknek bizonyára szerepe van abban, hogy az öt év alatt mindössze kétszer kellett iratainkat felelőtlenül használt kutatók kutatási en* gedélyét időlegesen visszavonnunk. Munkafeltételeink legneuralgikusabb területe az egész tervcikluson át mű^ helyeink technikai felszereltségének állapota volt és maradt. Erőfeszítéseinkből 4
