MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK

A Művelődési Minisztérium és a levéltárfenntartók feladatai a VII. ötéves terv időszakában. Vitaanyag. (1986.09.23-1986.09.24-i mályi igazgatói értekezlet 3. napirendi pont) • 1986.09.10 [60517/1986 LO ]

következő feladatok kijelölésekor e különbségekre a jövőben az eddi­ginél nagyobb figyelmet kell majd forditanunk. 1.) Elhelyezési kőrülmények Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Komárom, Veszprém megyéi; le­véltárai teljes anyagukat megfelelő raktárakban őrzik, nagyjából a tervidőszak végéig a folyamatos iratátvételt is biztositani tudják. A már megkezdett felújítások és beruházások befejezését követően, várhatóan hasonló helyzetbe Ikerül majd Baranya, Heves és Vas megye levéltára, valamint Budapest Főváros Levéltára is. Nyolc megyei levéltár (Békés, Fejér, Nógrád, Pest, Somogy, Szolnok, Tolna és Zala) iratanyagának nagyobbik része az elmúlt évek­ben megfelelő raktárakba került, iratátvételi hátralékukat is sike­rült csökkenteniük, de szabad férőhelyük gyakorlatilag már nincs. Az ebből adódó feszültséget azonban ezek az intézmények, gyűjtési koncep­ciójuk újra gondolásával, a már átvett iratok megfelelő szelektálásá­val - legalábbis néhány évig - jelentősen csökkenthetik. \ j Nyomasztó raktárhiánnyal küzd viszont Bács-Kiskun, Győr-Sop­­ron, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megye. (Ráadásul az első két me­gyében a levéltári tárolóhelyek nagy hányada alkalmatlan iratok őr­zésére.) Az itt működő levéltárak jelenlegi kondiciójul; mellett az egyre súlyosbodó gondok átmeneti enyhítésére sem lesznek képesek. E- zért indokolt, hogy ezekben a megyékben a levéltárienntartó ismételten megvizsgálja a raktározási problémák csökkentésének lehetőségét. 2 . Személyi ellátottság A tanácsi levéltárakban őrzött iratanyag mennyiségéhez mérten az egyetemet végzett szakalkalmozottál; létszáma összességében megfe­lelőnek minősíthető. A középfokú képesítéssel rendelkező kezelők lét­száma viszont általában igen alacsony, s ez a tudományos dolgozókra időnként aránytalanul nagy terheket ró. (A levéltári anyag szakszerű őrzése, kezelése és feldolgozása - a nem hivatalos normatívák szerint - 500 folyóméterenként átlag 1 fő egyetemet végzett és 2 fő középfokú képesítésű szakalkalmazottat igényelne.)- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom