MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
Kisasszondy Éva: Az egyházi levéltárak helyzete. • 1985. [LSZ 1985/4. 12-14. p.]
befejeződjön. Meg kell nézni, hogy a törzskönyvezés milyen fázisban van és hogyan lehet segítséget nyújtani. Tervezzük az egyházi levéltárak kéziratos térképei katalógusának elkészítését, hasonlóan a megyei levéltárakhoz. Ehhez a Módszertani Osztály részletes munkautasítást fog adni. Fontos lenne a raktári jegyzékek elkészítése. Ez feltételezi az anyag középszintű rendezettségét. Természetesen vannak levéltárak, ahol ez már elkészült, sőt egész részletes jegyzékek állnak a kutatók rendelkezésére. Vannak azonban levéltárak, ahol az ilyen munkákat meg sem kezdték. 1984-ben jelent meg Kormos László a „Tiszántúli református egyházkerület és a debreceni református kollégium levéltárának ismertetője" című kiadvány, amelyet minden levéltárosnak példaként hoznék fel. Amennyiben ilyen kiadvány másutt is készül, minden segítséget megadunk a megjelentetéséhez. Meg kell említenünk még két levéltári ismertetőt, amely az elmúlt években jelent meg. Az egyik a M/agyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció Füzetei című sorozat 1. kötete. Itt ismertető jelent meg az egyházi levéltárak iratairól. A másik a Balázs Péter által szerkesztett „Magyarország levéltárai'" című kiadvány. Ebben minden magyar levéltárról — így az egyháziakról is — a legfontosabb adatok megtalálhatók. A négy év jelentős eredményei mellett szólnunk kell azokról a tervekről, amelyek egyelőre nem valósultak meg. Az egyik ilyen terv a restaurálásra szoruló iratanyag mennyiségének felmérése. Ez elsősorban szakemberhiány miatt nem valósult meg. Az egyházi levéltári anyag restaurálására jelenleg nem sok lehetőség van. A Magyar Országos Levéltár csak az úgynevezett gyorssegély keretében restaurálja, illetve konzerválja az iratokat, elsősorban az okleveleket. Ez minimális mennyiség. Végleges megoldás külön egyházi restauráló műhely létesítése lenne. Megteremtésének lehetőségeit nagyon komolyan mérlegelni kell. Sajnos az egyházi anyag mikrofilmezése terén sem történt előrelépés. Pedig az anyagvédelem egyik módja az, hogy a kutatók ne az eredeti iratot vegyék kezükbe, hanem a mikrofilmet. Habár a református egyházgyűlési jegyzőkönyveket és a Batthyány prímás iratainak teljes anyagát terveztük filmre venni, de kapacitás hiánya miatt ez nem valósult meg. Az egyházi levéltárak szakfelügyeleti hálózatának kiépítése még nem történt meg. Ez azért szükséges, hogy a levéltárak szakmai kérdésekben konkrét segítséget, kapjanak. A szakfelügyelet létrehozását 1986-ban tervezzük. Az elmúlt években az egyházi levéltárak is nyitottabbakká váltak, egyre több kutató keresi fel ezeket az intézményeket is. A fokozott érdeklődés szükségessé teszi, hogy az iratanyag megfelelően rendezett, segédletekkel ellátott legyen és így az itt őrzött történelmi értékek közkinccsé váljanak. Kisasszondy Éva 14