MUNKATERVEK, BESZÁMOLÓK, HOSSZÚ TÁVÚ KONCEPCIÓK
S[inkovics] I[stván]: Az Országos Levéltár 1940-46-ban. • 1946. [LK 1946. 326-337. p.]
SZEM LB 331 kiégett, és a balraktárszárny északi homlokzata négy emelet mélység* ben egészen az alagsorig leszakadt. Az épület pusztulását a berendezés és az iratanyag is nagy mértékben megérezte. A berendezés egy része összetört, egy ré= szét —• a legsúlyosabb tétel a veszteséglistán a fényképészeti laboras tórium három Leica kamera=ja a hozzájuk tartozó objektívekkel — viszont az ostrom után vitték el. Az iratanyag pusztulása egészen a teljes megsemmisülésig többféle fokozatot mutat. A III. emeleti raktárteremben levő, főleg közigazgatási és bírósági iratok, továbbá családi levéltárak — víz nem volt, a rettenetes hőség miatt az égő helyiséget nem lehetett megközelíteni és meg kellett elégedni a tűz tovaterjedésének megakadályozásával — teljes egészükben megsem= misültek. Hasonlóképen pusztulás lett a sorsa a beomlott tégla= és faltörmelékek alá temetett csaknem kizárólag közhatósági anyag jelentős részének is. A kitört ablakú, itt=ott megszakított falú raktár» termekben az időjárás viszontagságaival szemben semmi sem védek mezte az iratokat és a könyveket. A kötegek az állványokból a földre estek, szétbomlottak, az iratanyagot belepte a hó, áztatta az eső. Fokozta a csapást, hogy az épületben idegenek is megfordultak és lelkiismeretlen kezek az általános zűrzavart felhasználva, leszed* ték a kötegekről a hevedert, az iratokat pedig szétszórta a szél. A pusztulásból megmaradt iratanyag sem volt hozzáférhető, használható állapotban. Az ostrom alatt a németek az Országos Levéltár épületében hadikórházat rendeztek be, lefoglalva az egyik legbiztosabb alagsori raktártermet, úgyhogy az ott őrzött iratokat — a német sebesültek a levéltári anyagot alomnak használták — el kellett szállítani. Azt a legértékesebb iratanyagot, amelyet megfelelő előkészítés után mint óvóhelyre menekítettek annak idején, most nehéz viszonyok között munkaszolgálatosokkal sebtében kellett a többi raktárakban felhalmozni, legtöbbször az eredeti helyükről el nem mozdított iratokénál kedvezőtlenebb elhelyezésben. Az ost= rom után a leomlott épületrészek alól kiemelt iratokat mentésszerűen ideiglenesen az aránylag védett helyzetben levő iratállványok közti utcákban kellett elhelyezni, az ablakokhoz közel eső kötegeket, nem lévén semmi egyéb védekezési lehetőség az időjárás pusztító hatá= sával szemben, a raktáraknak az ablakoktól távolabb eső részeiben kellett a földre lerakni. E kényszerű megoldások következtében az iratanyag rendkívüli mértékben összekeveredett. A háborús cselekmények az Országos Levéltárat — sajnálatos módon éppen akkor, amikor nemzedékek munkája után végre jó* formán egész iratanyagában messzemenően biztosítani tudta a tudo= mányos kutatást — évekkel, ha nem évtizedekkel vetették vissza fejlődésében és olyan új helyzetet teremtettek, hogy az iratanyag rendezése és használhatóvá tétele, legalább is abban a mértékben, ami az ostrom előtti színvonalat eléri, szinte elképzelhetetlennek látszott. Amikor az ostrom után megindulhatott a munka, az épület helyreállítása, a berendezés pótlása és az iratanyag megmentése egyformán sürgős feladat volt. E munkákat azonban nem lehetett
