SZAKMAI KÉPZÉS

Levéltári - Polonyi Péter Pál: Levéltárigazgatók tanfolyami továbbképzése. • 1986. [LSZ 1986/2. 96-99. p.]

szakmai célú megismerésére, ezen kívül zenei és színházi programok látogatására is. Az egyes tájékoztatók tartalmát a jelen keretek között nincs módom részletezni, néhány, szakmai konzultáción elhangzott konkrét javaslat, probléma megemlítése azonban talán nem lesz érdektelen. A közreműködő történészek véleménye szerint annak, hogy a vidéki levéltárak tudományos munkái nem jutnak be kellő mértékben a történészek tudatába, egyik íálapvető oka a levéltári kiadványok terjesztésének megoldatlansága. Szerencsésnek tartanák, ha a Századok bibliográfiája feldolgozná, egy Budapesten felállítandó kiadványbolt pedig folyamatosan árusítaná ezeket. Felmerült továbbá az a kérdés, hogy a levéltárak milyen helyet töltenek be a nemzeti tudományosság egészében, s hogy mennyiben reagálnak kellő rugalmassággal a társadalom változásaira? Ezzel kapcsolatban említésre kerültek a levéltárak érdemei és fontos szerepük alapvető történeti segédkönyvek összeállításaiban, a törvényhatósági tevékenység kritikai forráskiadásában, s a helytörténeti kutatásoknak, illetve regionális öszszehangolásuknak már nemegyszer hangsúlyozott fontossága. A társadalom levéltárak iránti figyelmének fokozottabb felkeltése érdekében Benda Kálmán konferencia szervezésére tett javaslatot. A (résztvevők véleménye szerint célszerű lenne a levéltári szolgáltatások katalógusának összeállítása is, fontos lenne a tudományos kutatóhelynek minősített levéltárak körének bővülése, s hogy a megyei levéltárak részvétele a Művelődési Minisztériumi pályázatokon könynyebbé váljon. Glatz Ferenc a jelenkori történeti kutatások és a levéltárak viszonyáról szólva felhívta a figyelmet azokra a forrástípusokra, amelyek a levéltárakon belül nem esnek korlátozás alá, s amelyek éppen a modern társadalom- és művelődéstörténeti kutatások alapbázisai lehetnek. Első helyen magának a közvetlenül múltat „csináló" társadalmi rétegnek az önkritikátlanságát emelte ki. Ez a réteg a politikai intézményrendszerben meglevő pozícióiban az egyszerű „igazolást", „legitimálást" várja a történetírástól. A megszűnt járási hivatalok iratanyagának elhelyezése és kezelése, a tanácsi munkakörök átadásária vonatkozó előírások következetlen végrehajtása, valamint a megyei tanácsülési és végrehajtó bizottsági jegyzőkönyvek hiányos levéltárba juttatása, a tanácsi szervezetben dolgozó irattárosok képzettségének kérdése voltak még azok a problémák, amelyek a Fonyó Gyula közreműködésével tartott konzultáción szóba kerültek. E konzultáció eredményekónt a Minisztertanács Tanácsi Hivatala 1986. januárjában körlevelet külidött ki a megyei tanácsok titkárainak, amelyben tájékoztatást kér az elhangzott problémákról. A résztvevők utólagos minősítése szerint a tanfolyami előadások, foglalkozások 70—80%-ban érdeklődést keltettek, elérték a várt hatást. (Az általános rész kapta a jobb minősítést!) A legtöbbre értékelt mozzanat az elhangzott előadások, konzultációk információgazdagsága, ezt követi időszerűségük és a tematika összeállítása. Nagyon hasznosnak tartották az igazgatók az egymással való találkozás és — elsősorban szakmai — tapasztalatcsere lehetőségének megteremtését. Túlnyomó többségük ezután is rendszeresen részt venne hasonló továbbképzésen, és felvetődött a résztvevők körének tágítása a szaklevéltári, illetve a beosztott vezetők bevonásával. Arra a kérdésre, hogy a tanfolyam hozzájárult-e a levéltárügy problémáinak szélesebb hivatali, főhatósági körben való megismeréséhez, megismertetéséhez, a résztvevők fele bizonytalankodó, s csupán egyharmada adott egyértelműen igenlő választ. Ez az eredmény első lépésként, legalábbis nem kedvezőtlen. Az ismertetett vélemények alapján elmondható, hogy a továbbképzés célkitűzéseit, ha nem is azonos mértékben, sikerült megvalósítanunk. 98