SZAKMAI KÉPZÉS
Levéltári - Kállay István: A levéltárosképzésről. • 1986. [LSZ 1986/2. 3-7. p.]
KÁLLAY ISTVÁN A levéltárosképzésről 35 év telt el azóta, hogy megvalósult a magyar levéltárosok követelése: megindult az egyetemi levéltárosképzés első évfolyama. Ez nem azt jelenti, hogy korábban nem volt képzés, hiszen már az 1883:1. törvénycikk a levéltári állások nyilvános pályázat útján való betöltése mellett az Országos Levéltárban leteendő szakmai vizsgát írt elő.1 A kérdés az egész polgári korszakban napirenden volt, elég Házi Jenő 1943-ban írott cikkére utalni.2 Az egyetemi végzettséghez járuló levéltári szakmai vizsgát tartotta fenn a korszakot lezáró 1947 :XXI. tv., kötelezővé téve az egyéves országos levéltári gyakorlatot. Az egykorú értékelés mégis teljes egészében a burzsoá és a feudális maradványok konzerválását vetette a törvény szemére.3 A régi követelés 1949-ben valósult meg: hathetes levéltárosképző iskola indult, amelynek középpontjában a levéltári tudományos munka állott.4 Az egyetemi levéltároskópzés az 1949/50-es tanévvel indult, C szakként. Ez azt jelentette, hogy a negyedik félév, vagyis az alapvizsga után lehetett a levéltár szakot felvenni. Az oktatás középpontjában a történeti segédtudományok (elsősorban a diplomatika, kronológia, paleográfia), az oklevél- és iratolvasás és a latin nyelv állott. Jelentős kezdeményezés volt a gazdasági levéltárak megismerését elősegítő üzemgazdaságtan oktatása. A tanterv egyéves országos levéltári gyakorlatot írt elő.5 Az egykorú értékelés ennek ellenére a gyakorlattól való elszakadásban látta az oktatás hibáját, az első két évfolyam tapasztalatai alapján.^ Pedig az akkori állapot ideálisnak tekinthető: a gyakornokok az Országos Levéltár valamennyi osztályán dolgoztak, hetenként megbeszélések voltak a számukra és a gyakorlatot írásbeli és szóbeli vizsgával zárták. Ez kiterjedt a Fővárosi, a Pest Megyei és a Központi Gazdasági Levéltárra is.7 Az 1950:XXIX. tvr. nagy változást hozott a magyar levéltárügy történetében. Létrejött egy központosított levéltári szervezet, amely az iratképzésre is kiterjesztette az érdeklődését. Ez tovább növelte az alapképzés fontosságát. Ennek keretében megkövetelték a passzív latin és német nyelvtudást, az iratolvasást (beleértve a magyar iratok olvasását is), a történeti segédtudományokat, a magyar és egyetemes történelmet, az állam- és jogtörténetet, az államigazgatási jogot, a gazdaságtörténetet, az iratkezelési ismereteket, a levéltártant, a levéltártörténetet, a levélári igazgatást és szakirodalmat.8 A megindult levéltárosképzés azonban nem tudta teljesen biztosítani a levéltárak személyi utánpótlását. Egyrészt a szakot elvégzett hallgatok nem a szakmában helyezkedtek el, másrészt — és ez nem veszteség, hanem nyereség — a levéltáros szak adta a magyar történettudomány magas szintű utánpótlását. A levéltár szakon tanult tárgyakat ugyanis semmilyen más szakon nem oktatták 3
