LEVÉLTÁRI ANYAG ŐRZÉSE

Állományvédelem - Schramkó Péter: Hasznos tudnivalók az állományvédelem kapcsán. • 2006. [LSZ 2006/4. 69-72. p.]

SCHRAMKÓ PÉTER HASZNOS TUDNIVALÓK AZ ÁLLOMÁNYVÉDELEM KAPCSÁN írott örökségünk hagyományos hordozói jórészt szerves anyagokból állnak. Minthogy minden szerves anyag idővel pusztulásra van ítélve, ebből az következhetne, hogy a gondjainkra bízott iratok lassú pusztulása elkerülhetetlen. Mindenki, aki kapcsolatba kerül írásos örökségünkkel, érzi, hogy tartalmuk megőrzése, fizikai valójuknak az enyészettől való megkímélése egyenrangú és egymást feltételező feladat. A kéziratok és könyvek megóvására irányuló törekvések első nemzetközi megvitatására 1898-ban, Sankt Gallenben került sor. E konferenciának hazai résztvevője is volt: Fejérpataky László. A magyar delegátus akkor így jellemezte az állományok helyzetét: „Gyűjteményeinket komolyabb veszély nem fenyegeti, de értékeink viszontagságos múltjuk miatt többé-kevésbé rongáltan jutottak hozzánk. Nem régiségük, hanem sok hányódásuk, bizonytalan sorsuk viselték meg őket. "' Az idézettel ma is egyetértünk, legfeljebb a „hanem "-et cseréljük „ és "-re: „régiségük és bizonytalan sorsuk viselték meg őket. " írásos örökségünk eredeti hordozójának fizikai megőrzésére ma két lehetőség áll előttünk. Ezek eltérő eszközökkel ugyan, de végső céljukat tekintve feltételezik, illetve kiegészítik egymást. Az egyik a megelőző állományvédelem gyakorlata, amely igyekszik a levéltári irategyüttes egészét megfelelő fizikai és kémiai kondícióban tartani. E cél eléréséhez egész állomány-, illetve raktározási egységekre összpontosít, hogy kedvező környezeti feltételek megteremtésével minimálisra csökkentse a dokumentumok károsodásának kockázatát. A másik a konzerváló-javító tevékenység, amely az egyes, kiválasztott dokumentumok konzerválását, illetve restaurálását tartja szem előtt. Az alábbiakban a megelőző állományvédelemnek szentelek nagyobb teret, mert ezen a területen a levéltáros teheti a legtöbbet a dokumentumok tartós megőrzéséért. Néhány helyes döntéssel és célirányos intézkedéssel, viszonylag kis élőmunka ráfordítással a dokumentumok nagy mennyiségének állapotára tudunk pozitív hatást gyakorolni. A restaurátor szerepe ebben a segítő tanácsadás, javaslattétel, az intézkedés azonban a levéltáros dolga és felelőssége. Az egyedi restaurálások esetében pedig a levéltárosnak jut a konzultáns szerepköre, a megvalósítás felelőssége azonban a restaurátoré. A dokumentumok pusztulási folyamatát többféle ok idézheti elő. Ezek egy része a szerves anyagok önmagukban hordozott természetes öregedési folyamata, amelyet a másik tényező, a környezeti feltételek meggyorsíthatnak. A pusztulás okainak egy része a készítés során alkalmazott technológiák következménye. A papírkészítés technológiája például folyamatosan alakult át, egyes részei elmaradtak, ugyanakkor újabb anyagokat kezdtek alkalmazni: a merített papír rostanyagának előállítását végző hollandi malom feltalálása fölöslegessé tette a hosszú ideig tartó mésztejes állasztást, amely a cellulózrostok feltárását szolgálta eredetileg. így az eljárásból kimaradt egy, a mellékhatásában a papír enyhén lúgos kémhatását, így tartósságát is eredményező'mozzanat. Nagyjából ezzel egy időben terjedt el a papír felületi utánenyvezéséhez a timsó használata, amely segíti az enyv megkötését, különösen az írópapírok 1 Idézi:

B. KOZOCSA ILDIKÓ: Megelőző állományvédelem a könyvtári gyűjteményekben. Az anyagok károsodásának okai, a károsodások jellege, felismerése és megelőzése. Szerk.: KASTALY BEATRIX. Budapest, 1995. 126.