LEVÉLTÁRI ANYAG ŐRZÉSE

Állományvédelem - Csobán Endre: A levéltár helyisége és berendezése. • 1936. [LK 1936. 45-67. p.]

A kutató helyiségben asztalok, székek és könyváll­ványok (a nélkülözhetetlen segédkönyvek számára). Az asztalokat úgy kell felállítani, hogy a természetes világí­tás a kutatókat lehetőleg szemben, de kissé balfelől érje.. Külön pódiumon kell elhelyezni a felügyelő tisztviselő asztalát és székét, hogy az egész termet átláthassa és fi­gyelhesse. Az asztalokra leghelyesebb szabályozható er-"' nyős villanylámpát szerelni. Az iratok, jegyzőkönyvek dörzsölésének megakadályozására zömök talpú, kottatar­tóhoz hasonló asztali állványokat használnak egyes na­gyobb levéltárakban. A magyar vidéki levéltárakban a kutatás kérdését hosszú időre megoldhatja egy nagy vagy két kisebb asztal beállítása. A debreceni levéltárban, ahol az egyetem révén állandó a tudományos kutatás, a kutatók száma általában 2—3. A legmagasabb létszám sem emelkedett felül nyolc személyen, akiket egy nagy asztal körül el tudtunk he­lyezni. A selejtező, poroló vagy íratátvevő helyiség legven egy eléggé tágas terem hosszú asztalokkal — kecskelábú asztal is megteszi — s legalább két fal mellett polcok áll­ványokkal. Szék nem feltétlenül szükséges, mert ebben a helyiségben a tisztviselő és az altiszt rendesen állva dol­gozik. Állva veszik át az iratokat s állva végzik a selejte­zést is, minthogy minden iratcsomó anyagát külön csopor­tok között kell szétosztani s a távolabbíak helyét csak állva érhetik el Állva végzik az iratok porolását is, ter­mészetesen nyitott ablakok mellett, (Szép időben az udvar a porolás színhelye.) Ennek a helyiségnek a felszerelésé­hez tartozik a poLívógép. * Jakab Elek írja a levéltárakról szóló könyvében,40 hogy a levéltárakon látszik meg, milyen vezetése van egy időben valamely nemzetnek. Erőteljes vezetés mellett ke­vesebb az ügyirat, több a tett. Gyenge vezetés alatt a tiszt­viselők nem tudnak vagy nem mernek intézkedni és csak az aktaszám szaporodik az elintézetlen vagy közbeeső iratok miatt. Ma ugyan egyéb ok is hozzájárul az íratok szaporodásához, a dolog érdemére nézve Jakab Eleknek mégis igaza van. Hogy nálunk az Országos Levéltár méltó hajlékot kapott, ez Intézet sok éven. át tartó céltudatos « A levéltárakról, tekintettel a magyar államlevéltárügyre, 47. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom