IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat
Noszkó-Horváth Mihály: A gettóba kényszerítés és a deportálás a magyar kárpótlási jogszabályok tükrében. A vonatkozó kárpótlási iratok. VERITAS évkönyv 2019. 407-426.
A GETTÓBA KÉNYSZERÍTÉS ÉS A DEPORTÁLÁS A MAGYAR KÁRPÓTLÁSI JOGSZABÁLYOK TÜKRÉBEN- a személyi sérelemokozás körében történő kárpótlási jogalkotás a méltányosságon alapszik, vagyis az állam bizonyos alkotmányos keretek között maga dönti el, hogy milyen sérelmek miatt és kinek a részére nyújt lehetőséget kárpótlásra, arra nincsen senkinek alanyi joga;12- mivel a személyi sérelmek miatti kárpótlás körében adható juttatások köre és mértéke az állam méltányosságán alapszik, a jogosulti körök közötti különbségtétel önmagában nem alkotmányellenes. Csak az követelhető meg, hogy a megkülönböztetésnek ésszerű oka legyen, azaz ne minősüljön önkényesnek.13- Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette 1992. évi XXXII. törvényben meghatározott, a II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból külföldre történő deportálás és a szovjet kényszermunka miatti szabályozást, mivel ezeknek a sérelmeknek puszta szabadságelvonásként történő minősítése önkényes csoportba sorolásnak minősült.14 12 A méltányosságon alapuló jogalkotásról kimondták, hogy az 1992. évi XXXII. törvény „a jogállami alkotmányt megelőző időre, visszamenőlegesen állapítja meg az állam kárpótlási kötelezettségét a múlt rendszerekben elkövetett személyi sérelemokozásokért, és pedig úgy, hogy a kizárt, elévült és egyéb okból érvényesíthetetlen, illetőleg eredetileg nem is létezett jóvátételi igényeket a semmisségi törvényhozás során kilátásba helyezett kárpótlási kötelezettséggel közös nevezőre hozza, a kifogásolt törvénynek meghatározó jogalapja a méltányosság. Erre a visszamenőleges kárpótlásra ugyanis nincs az államnak alkotmányos kötelezettsége.” In: 1/1995. (II. 8.) AB határozat. 13 „Ha tehát a kárpótlás kizárólag az állam szuverén elhatározásán múlik, akkor a törvényhozó szabadsága a részletekben való megkülönböztetésre igen nagy. Ha a jogalkotó nem eleve jogosultakat különböztet meg, a megkülönböztetés korlátja a pozitív diszkrimináció elvi határa: az egyenlő méltóságú személyként való kezelés feltétlen betartása, illetve az Alkotmányban megfogalmazott alapjogok tiszteletben tartása (ABH 1990, 48.). Ebből tehát az is következik, hogy az ex gratia jut tatásnál is irányadóak az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltak, mert az elégtételi intézkedések során a kedvezményezettek körét és a juttatások mértékét tekintve elvileg itt is fennáll a tiltott megkülönböztetés lehetősége, a törvényhozó mérlegelési joga azonban e körben szélesebb. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom nem jelenti azt, hogy mindenfajta megkülönböztetés sérti a jogok egyenlő elosztásának alkotmányos követelményét. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni (ABH 1990, 48.). Ám az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy ha nem eleve jogosultak megkülönböztetéséről van szó, akkor csak az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz az ne minősüljön önkényesnek (ABH 1991, 62).” In: 1/1995. (II. 8.) AB határozat. 14 „Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a törvényhozó a II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból külföldre deportáltak szempontjait a kárpótlási jogosultság megállapításánál nem értékelte kellő körültekintéssel és figyelemmel az egyenlő méltóságú személyként kezelés követelményének megfelelően akkor, amikor a deportálást pusztán szabadságelvonásnak minősítette, illetőleg azzal azonosította. A deportálás fogalmilag büntetés, elkülönítés végett, szabadságvesztés-büntetés végrehajtásként erőszakkal távoli vidékre szállítást, száműzést, hurcolást jelent. Tör-411