IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat
B. Stenge Csaba (szerk.): Helytörténet és családkutatás határok nélkül. Tatabánya, 2021. 86 o.
re, így a plébánián igen nagy volt a személyi fluktuáció a helyettesek tekintetében, bár az állandóságot maga a nyugdíjas plébános továbbra is képviselte. A helyzet 1801-től oldódott meg, ekkor foglalta el hivatalát az új plébános, Malczer Jakab. Szóval ezekből az évekből van okunk gyanakodni az esetleges anyakönyv-vezetési hiányosságok megnövekedésére, de ennek mértéke már csak azért sem lehetett nagy, mert az ekkor anyakönyvezett csecsemő halottak aránya is közel megegyezik a korszakra vonatkozó átlaggal. Máshol rendszerint arra találhatunk jeleket, hogy a plébánia számára fontos volt az adatok rögzítése a matrikulákban. A különböző anyakönyvtípusok adatait többször megfeleltették egymásnak, jelölve az állapotváltozást. így „törvényesítettek” például 1838-ban két gyermeket a születési anyakönyvekben, miután szüleik házasságot kötöttek. Rendszeresen előfordult, hogy egy-egy más településről származó személy Száron szülte meg gyermekét, vagy éppen itt halt meg, ettől még természetesen beírták az anyakönyvekbe őket, csakúgy, mint azokat az eseteket, amikor két nem szári házasodott a szári templomban. Sőt 1798-ban még a megkereszteletlen csecsemő, Ipach János halálesetét is feljegyezték. Emellett 1843-ban például egy bizonyos Skorner Józsefet temettek el Száron, akihez rövid jellemzést is megfogalmaztak az anyakönyvben - „közel 45 esztendős csavargó” - és a halál okát is sajátos egyszerűséggel közölték: „az úton halt meg”. Beírták tehát őt az anyakönyvbe úgy, hogy a vallására vonatkozó rubrikát kihúzták, mert nyilván abban sem voltak biztosak, hogy katolikus-e. Hasonló eset történt 1847-ben, erről egy augusztusi bejegyzésből van tudomásunk: „Ösméretlen Száár és Újbarok közt lévő sárgás murva gödörbe halva találtatott, közel 16 éves toth koldusnak látszott lenni Ha mindezen igyekezete mellett a mi plébániánk is jelentékenyebb anyakönyv-vezetési hanyagságot követett el a kezdeti évek után is, azok a - keszthelyihez némiképp hasonló módon - az 1763-1772-es, az 1803-1812-es és esetleg az 1843- 1850-es időszakban, a halálozási anyakönyvek vezetésénél valószínűsíthetők leginkább. Ám az egy éven aluli halálesetek összes halotthoz mért arányából számítva úgy tűnik, ezek is legfeljebb 4-7%-os hiányok lehetnek. Vagyis a halálozási arányok időszakos csökkenésére magyarázatot adó, fent bemutatott két alternatíva közül még nem választhatjuk ki egyértelműen a valódi, múltra érvényes verziót, ehhez még további kutatások szükségesek. Viszont abban biztosak lehetünk, hogy anyakönyveink alkalmasak releváns népesedéstörténeti vizsgálatok elvégzéséhez. 72
