IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat
Kresalek Gábor (szerk.): Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997) - Rainer M. János : Hazugságok és hamisítások Keletkezés, célok és módszerek - a Nagy Imer-per Fehér könyve
Rainer M. János hogy ne csináljak pánikot, hanem hívjam a katonákat. Ezután Maiéter, Szűcs és Kovács bementek Nagy Imréhez." Ezt követően a Fehér Könyv ügyészi kérdésre adott választ idéz a tanútól, melynek lényege, hogy Nagy Imre az ilyen jelentéseket egyáltalán nem olvasta el. Valójában a tárgyalási jegyzőkönyvben az áll, hogy a miniszterelnök egy ilyen írásos jelentést kapott a titkárnőjétől, azt elolvasta, túlzónak tartotta, de megjegyezte, hogy ezekről tud más forrásból. Ha az idézett megjegyzés egyáltalán elhangzott, akkor az egy korábbi - és ezek szerint megváltoztatott - rendőrségi vallomásból való. Ugyanígy hamisak a tárgyaláson a lincselésekről levetített film után elhangzott megjegyzések, ahol Tildy szövegét megcsonkították, Donáth és Kopácsi esetében pedig az ekkor elmondottakból és az utolsó szó jogán tett felszólalásból állítottak össze 18 néhány mondatot. Egy hasonló témájú tanulmány 3-4 évvel ezelőtt biztosan ezen a ponton ért volna véget, s váltott volna ki felháborodást, döbbenetét azokból, akik e technikákat keserves tapasztalatuk ellenére avagy oda nem figyelve nem ismerték. Ma ezen túl vagyunk - ám az eddig csak meghamisított, vagy hallgatásban létező források kezdenek megszólalni. Nemigen kerülhető meg a kérdés, hogy vajon akkor, amikor résztvevők, túlélők kezdik el közölni az 56 utáni megtorlás dokumentumait, nem áll-e fenn ismét a mégoly jószándékú hamisítás veszélye? A források politikai manipulációtól való megóvásával igazolható-e az információk monopóliuma? A személyiség jóhírének megóvásával igazolható-e a kutatás korlátozása? Köztiszteletnek örvendő személyiségek érdekében szabad-e szelektálni dokumentumok, szövegek, részletek, mondatok között? Könnyű helyzetemre térek vissza -17) Lásd Magyar Országos Levéltár XX-5-h. Nagy Imre és társai pere. Bírósági iratok, 1. kötet. Az 1958. február 5-i tárgyalás jegyzőkönyve, 411. oldal. Az 1958. június 12-i tárgyalás jegyzőkönyve, vesd össze: Nagy Imre és bűntársai ... i.m. 80. oldal. 18) Lásd Nagy Imre és bűntársai ... i.m. 80. oldal. 41