IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat

Nyerges András (szerk.): Levéltár és nyilvánosság - Levéltári Napok BFL, 1992 (Budapest, 1993) - Majsai Tamás: Kinek a titka?

Kinek a titka? házügyi Hivatal (továbbiakban: ÁEH). Működésével kapcsolatosan igen kevés publikáció, még kevesebb primer dokumentumközlés jelent meg. (A forráshiány oka, mint köztudott, elsősorban politikai. Egyszer majd min­denesetre érdekes lesz konkrétan is megismerkedni azokkal a döntésekkel, amelyek eredményeképpen, eltekintve egy néhány hónapnyi rövid idő­szaktól, az ÁEH Lendvay utcai legfontosabb irategyüttesei mindmáig meg­­közelíthetetlenek maradtak a kutatói vizsgálódás számára. Hasonlóan tanulságos lesz azonban annak a kósza hímek a kontrollálása is, hogy egy időben komoly munka folyt a VKM-ben az iratok bizonyos részeinek fel­számolására, illetve különféle egyházi helyeken való biztonságba helye­zése érdekében.) Szinte a jelen órákban is tart az a procedúra, amelynek eredményeként végre talán sor kerül a Hivatal un. elnöki iratainak, azaz a szervezet döntési folyamatait, stratégiai-taktikai magatartását mélyebben is megmutató ak­táknak a MOL-ban történő elhelyezésére és a kutatás számára való sza­baddá tételére. Már eleve mérsékli persze a kutatói eufóriát, hogy a szóban forgó iratok egy piciny, ám annál speciálisabb része, jelesül a Hivatal kül­politika részlegének dokumentumai, az illetékes szakigazgatási szerv állás­pontja alapján, ezután is a zárolt anyagok közé soroltatnak, s hogy még hosszú évekig nem is lesznek megközelíthetőek. A kutatási lehetőségek persze nem teljesen kilátástalanok, s a már eddig is és most is hozzáférhető dokumentumok sok mindent elárulnak a szer­vezet működésének egyébként rejtett zugairól. Megszorításokkal bár, de eddig is kutathatóak voltak a valamikori Párttörténeti Intézet Archívumá­nak (ma többnyire a MÓL kezelésében lévő) állagai, mkluzíve a korszak egyházpolitikai folyamatainak megértéséhez szükséges (köztük az ÁEH-ra vonatkozó közvetlen információkat is tartalmazó) sok jelentős forrás. Ha­sonlóképpen hozzáférhetőek az MSZP Párttörténeti Irattárában őrzött, 82

Next

/
Oldalképek
Tartalom