IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat

Kutatási szabályok - Cseh Gergő Bendegúz: E-kutatás a titkosszolgálati levéltárban. Levéltári Szemle, 71. (2021) 4. 5-11.

Cseh Gergő Bendegúz megoldás valódi segítséget tud majd nyújtani a hasonló feladatok elvégzésében, addig azonban mind az optikai karakterfelismerés hatékonyságát, mind pedig a mélyebb szövegértelmezés, adatbányászat eredményességét érdemben fejleszteni szükséges. Mint a legtöbb levéltári digitalizálási program, a Történeti Levéltár ez irányú gyakorlata is legalább kettős célt szolgál: egyfelől felgyorsítja, kényelmesebbé teszi az iratanyag használatát, másfelől megkíméli az eredeti, többnyire papír alapú adat­hordozókat a további rongálódástól. E célok érdekében az intézmény Eötvös utcai épületében 2013 óta működtet elektronikus kutatótermet (praktikusan ez a hagyo­mányos levéltári kutatóteremben kialakított galéria), ahol a fent említett módon előkészített, digitalizált és szükség szerint anonimizált, PDF formátumú fájlokat használhatják az intézmény kutatói. (Az állományvédelmi célok következetes meg­valósulását szolgálja, hogy a már digitalizált iratanyagok kizárólag ebben a formá­ban állnak az érdeklődők rendelkezésére.) A digitális kutatóterem virtuális polcain felhalmozott iratok természetes alapot nyújtottak ahhoz, hogy - kellő biztonsági intézkedések mellett - mindezt a szolgáltatást az online térbe is áthelyezzük. Ez a fej­lesztés szorosan összefonódott egy levéltáron belüli, illetve egy nemzetközi folya­mattal: az intézmény éppen csak megkezdte hétéves intézményfejlesztési stratégiá­jának megvalósítását, amikor a Covid-járvány idehaza is döbbenetes gyorsasággal forgatta fel a közállapotokat. A Történeti Levéltár hét évre szóló intézményfejlesztési stratégiáját - amely a „Tit­kosszolgálati levéltár a 21. században” címet viseli - 2019-ben fogadta el a fenntartó, megvalósítása pedig éppen a járvány első évében, 2020-ban kezdődött el. A straté­gia megkísérli összegezni azokat a kihívásokat és új lehetőségeket, amelyekkel az ÁBTL-nek szembe kell néznie, illetve amelyeket feltétlenül érdemes és szükséges kiaknáznia. A stratégiai dokumentumban megfogalmazott célok rögzítését egyrészt a felhasználók - kutatók, ügyfelek, érdeklődők, diákok - folyamatosan változóban lévő levéltárhasználati szokásai, másrészt a szintén állandóan átalakuló infokom­munikációs környezet, harmadrészt pedig az ÁBTL nemrégiben megváltozott jog­állása tették szükségessé. A 2020 és 2026 közötti években a terv egyebek mellett a teljes körű online ügyfél- és kutatószolgálat megvalósítását, modern interaktív közös­ségi és kiállítótér létrehozását,2 a közép- és felsőfokú oktatást támogató digitális tarta­lomszolgáltatást, a magyar vonatkozású külföldi állambiztonsági hungarika-anyagok gyűjtését, valamint az elektronikusan keletkező nemzetbiztonsági iratok szakszerű archiválását tűzte ki célul. Mint látható, az e-kutatás bevezetése az intézmény alapvető stratégiai céljai között is szerepelt, az első évben azonban az ütemterv csak a rendszer tervezésével és a szükséges infrastrukturális fejlesztésekkel számolt. A 2020-ban ki­robbant Covid-járvány azonban számos tekintetben új helyzetet teremtett. 2 2021. november 11-én megnyílt a Levéltár kiállító tere „Egy diktatúra hagyatéka. Állambiztonsági iratok és történetek” címmel. 8 Levéltári Szemle yi.évf.

Next

/
Oldalképek
Tartalom