IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat
Kutatási szabályok - Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ajánlásai a levéltári hozzáférés európai irányelveiről (Ford: Körmendy Lajos). LSZ 58. (2008) 3.
E törvényi rendelkezés a kutatás szabadságát tehát akkor korlátozza, ha a kutatás a tudomány körén kívül áll, és annyiban, hogy a kutatás szakaszában ismertté vált személyes adat - kivéve az érintett beleegyezését és a történelmi folyamat bemutatásához feltétlenül szükséges kört - nem válhat bárki számára hozzáférhetővé, azaz nem hozható nyilvánosságra. Ahogy az Alkotmánybíróság az 1116/B/1995. AB határozatában kimondta, ugyanilyen koherens kapcsolat áll fenn az információszabadság és a tudományos megismerés, a tudományos kutatás és tanítás szabadsága között. Az információk megszerezhetősége, megismerhetősége gyakran - különösen a levéltári anyagok és dokumentumok körében - kutatások, többnyire tudományos kutatások keretében történik meg, így az Alkotmány a szabad információszerzés garantálásával közvetve már az ebbe beletartozó tudományos megismerés szabadságát is biztosítja és védelemben részesíti. Felmerül a kérdés, egy adathordozóról ki tudja eldönteni, hogy az a vizsgálat időpontjában maradandó értékű adathordozónak tekinthető-e, avagy valaha azzá válhat-e. Mivel az Alkotmánybíróság az idézett határozataiban az alapkérdés eldöntését elvileg jogi keretek között tartotta, — álláspontom szerint — az Avtv. 17.§-ában meghatározott bírósági per egy tudományos kérdésnek jogi úton történő feloldási próbálkozása, amely a perek, mint a konfliktusok jogi eszközökkel történő megoldásának megcsúfolása, ugyanis az csak a legritkább esetekben szolgáltathat igazságot. Kiszolgáltatott és döntésképtelen helyzet elé állítja az ítélkezni kényszerített bírót, mert a bírónak két lehetősége marad: • elfogadja az adatkezelő bizonyítását, és maradandó értékűnek ítél egy adathordozót, és a törlési kérelmet elutasítja • elutasítja az adatkezelő bizonyítását, és elrendeli az adat törlését. Ha a fentiek alapján vizsgáljuk a két döntési lehetőséget, és áttekintjük a levéltáraknak az iratok maradandó értéküségét megítélő gyakorlatát, nyugodtan állíthatjuk, hogy szinte alig van esély az adatkezelő bizonyításának elutasítására abban az esetben, ha az az Avtv. 14.§ (3) bekezdésére és az Lvtv. 3.§ j) pontjára alapozza bizonyítását. Ezt a csatát tehát a személyes adatok védelmének alapjoga a tudományos élet szabadságával — mint a kommunikációs alapjogok egyik aspektusával — szemben elveszítette. Mint ahogy azonban az Alkotmány bíróság idézett érvelésében olvashatjuk, a törvényhozónak mindenkor az alapjogok egymással egyensúlyban lévő harmóniájára kell törekednie. A fenti összehasonlító vizsgálat célja az volt, hogy bemutassam, az Országgyűlésnek a jelen jogi keretekkel ezt a harmóniát nem sikerült biztosítania. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, milyen megoldás lehetséges? Véleményem szerint célszerű lenne az Avtv. 14. §-ában az ítélkező bíró döntési lehetőségét olyan irányban bővíteni, hogy ne feltétlenül az adathordozó maradandó értékű voltáról, és ezáltal az abban lévő személyes adatok törölhetőségéről döntsön, hanem kapjon lehetőséget azokra az esetekre, amikor az alperes bizonyítását az Avtv. 14. § (3) bekezdésére és/vagy az Lvtv 3. § j) pontjára alapozza, hogy a vitatott adathordozót zárolt anyag56
