IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat
Kutatási szabályok - Horváth J. András szerk.: A levéltári kutatószolgálat ma - kérdések, feladatok, tendenciák. Kerekasztal-beszélgetés. LSZ 58. (2008) 2.
még extrém igények, hogy valaki, mondjuk, a baloldalt felhajtott végrendeleteket akarja kutatni. Ezeket attól még megkaphatja. Kutatókkal szembeni magatartás — az emberi tényező Mózessy: Más a helyzetünk, mert nem üzemszerű levéltár vagyunk, ami fontos körülmény. Nekem személyesen nagyon komoly élmény volt az, hogy láttam az elődömet dolgozni. Az egyházi levéltárakban generáció-ugrás történt. A kilencvenes évek elejéig-közepéig idős atyák látták el a levéltárosi teendőket a katolikus levéltárak többségében - sokadik nyűgként, aztán egyszeresük egy fiatal, egyetemről frissen kikerült gárda került a helyükre. Régen az atyák többsége számára meghalt a világ, ha jött valaki a levéltárba: akkor kizárólag a kutatóval foglalkoztak. Az az alázat, ahogy másnak is átadták a saját tudásukat, olyan tanulság volt, amihez föl kell nőni, amit követni kéne. Sokuknak nem volt lehetősége publikálni, viszont másnak megadtak minden segítséget. Ma viszont már annyira megszaporodtak a kutatók, hogy egyszerűen nincs elég idő és energia ehhez a hozzáálláshoz. Horváth: Volt máshol is ehhez hasonló hozzáállás egy időben, amire azt a megjegyzést tették, hogy pátyolgatjuk a kutatókat és, hogy ezzel teljesen fel kell hagyni. Mi a véleményetek, hogy az elbeszélgetés és ez a fajta pszichológusi mentalitás teljesen kiiktatandó vagy pedig nem? Hiszen, ha az a követelmény, hogy nyissunk a publikum felé, akkor ugye egyre több nem felkészült kutató jelenik meg, s nyilvánvaló, hogy egy ilyen plusz emberi magatartás elvárható velük szemben. Kovács: Nem csupán arról van szó, hogy helyes-e ez a fajta kutatóról gondoskodás, vagy nem, hanem úgy is feltehető a kérdés, hogy kiiktatható-e ez a magatartás, vagy sem? És a levéltár jellege is meghatározó. Talán a szerencsés egyensúlyra törekvés a megfelelő e téren, amit nagyritkán azért el lehet találni. A mi levéltárunk nem üzemszerűen működő és sok olyan esetünk van, hogy egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ne foglalkozzunk hosszasabban a kutatóinkkal, s nem azért mert mindenáron toborozni akarjuk őket, hanem, mert számos olyan ember bukkan fel, akiket (felkészületlenségük, vagy csak gyakorlatlanságuk, esetleg életkoruk stb. miatt) egyszerűen nem lehet néhány útbaigazító szóval elintézni. Itt hangsúlyozom, hogy nem „pátyolgatásról” van szó (szerintem). Egyszerűen el kell indítani valahogy a munkáját, hogy eligazodjon. Egyébként ennek a jelenségnek csak egyik eleme, vagy oka a külvilág felé nyitás. A másik az őrzött anyag jellegéből adódik, (legalábbis nálunk), hiszen nem országos jelentőségű, hanem helyi intézmények anyagait őrizzük, így természetes, hogy a leggyakoribb kutatási témák a családtörténet kutatás mellett, a helytörténet, az iskolatörténet, vagy egy-egy helyi egyesület története stb. Nyilvánvalóan kevesebb a profi kutató, több az érdeklődésből dolgozó. Mi tettünk kísérletet a kutatók „önállósítására”. Sok esetben (örömünkre) sikerrel jártunk, de vannak olyan szituációk, amikor ezek az erőfeszítések nem működnek. Igyekeztünk, hogy olyan segédanyagok (segédletek, tájékoztatók, levéltári tájékoztató füzetek) álljanak rendelkezésre, amelyek lehetővé teszik, hogy a járatlanok megszerezzék a kutatás megkezdéséhez elkerülhetetlenül szükséges ismereteket. így a levéltárosnak nem kell „különórát” adnia a kezdőknek. A honlapunkat is a gyakori kérdéseket figyelembe véve próbáljuk kiegészíteni. Az is tapasztalat azonban, hogy nem olvassák el (elég figyelmesen) a honlap információit, uram bocsá’ nincs internet hozzáférésük stb. A kutatói létszám növekedése valóban kulcsfontosságú a rájuk fordítható idő szempontjá30
