IRATANYAG HASZNÁLATA - Kutatás, tájékoztatás, ügyfélszolgálat
Kutatási szabályok - Horváth J. András szerk.: A levéltári kutatószolgálat ma - kérdések, feladatok, tendenciák. Kerekasztal-beszélgetés. LSZ 58. (2008) 2.
Kutatóbarát segédletek, levéltárak együttműködése, közös adatbázisok Reisz: M i a kollégákkal úgy gondolkodtunk, hogy a kutatószolgálat! kérdéskör megtárgyalása csak része lehet valami egésznek, és inkább az egészről kell majd gondolkodni; de tény, hogy a kutatószolgálat a társadalmi nyilvánosság vonatkozásában egyfajta közvetlenül érzékelhető dolog; azért lehet itt kezdeni. Nyilvánvaló, hogy túlságosan sokszínűek vagyunk ahhoz, hogy egységes megoldásokat találjunk. Hiszen van olyan levéltár, ahol napi két kutatóval tud foglalkozni a referens, aki egyébként az intézmény vezetője, sofőrje, valamint restaurátora egy személyben, míg vannak olyan intézmények, ahol a kutatótermekben három jól felkészült ember sem bírja a napi rohamot. A mi alapelvünk az, hogy változásra van szükség a felfogásban, hogy felnőttként kell kezelnünk a felkészületlen kutatókat is. Ez azt is jelenti, hogy oly módon kell az ismereteket rögzíteni, hogy azok könnyen megérthetök és átadhatók legyenek, nem pedig egy-két jól felkészült kolléga fejében elraktározni. Olyan segédleteket kell készíteni, amelyek megfelelő ismereteket nyújtanak, és ezeket úgy kell elhelyezni, hogy a lehető legkönnyebben hozzájuk lehessen férni. És persze úgy kell megírni azokat, hogy sokak számára érthetőek legyenek. Fontos az is, hogy ne csak a referens tudja elmagyarázni, hogy hogyan épül fel a segédlet, hanem az általános ismeretekkel rendelkező levéltáros kolléga is. A kutatószolgálati tevékenységgel is összefüggő igény, hogy a levéltárosok ne csak a saját anyagukat ismerjék nagyon jól és legyenek képesek kimerítő választ adni az abban kutatni szándékozó évi három kutatónak, hanem minden kutatási kérdésben általános jellegű ismerettel rendelkezzenek. Ezért hamarosan talán összintézményi szinten is bevezetjük, hogy a referenseinknek is részt kell venniük a kutatófelügyelet munkájában. Hiszen a referensnek is kell tudnia azt, hogy mi fordul elő a kutatószolgálatban, hogy érzékelhesse, hogy időnként milyen vad kérdések is fölmerülnek. Az itt nyert ismeretek azután visszahathatnak a segédletkészítési munkára is. Hozzáteszem, hogy ehhez rengeteg beidegződést kell leküzdenünk: mi az én dolgom, mi nem az én dolgom stb. Látszólag csupán érintőleges téma, valójában mégis szorosan összefügg ezzel a - mondjuk így - közművelődés kérdésköre. A levélárak a kutatási vágyat és igényt - a maguk szerény keretei között - alakíthatják is. Hiszen nem akar mindenki azonnal családfatörténetet kutatni vagy vállalattörténetet írni, esetleg birtok- vagy helytörténettel foglalkozni. De a családi háttérből induló igény formálásában a levéltáraknak is szerepe lehet. A levéltári törvény amúgy egyértelmű választ ad arra a kérdésre, hogy van-e a levéltáraknak közművelődési feladata. Bizony, tudomásul kell vennünk, hogy ez nem egy „futottak még” ügy, hanem éppen azokat a társadalmi igényeket alapozza meg, amelyeket azután majd a kutatószolgálatban kell tudnunk kezelni, mégpedig a szakmai munka produktumain keresztül. Ez persze egy nagyon összetett feladat, és javaslom, hogy később beszélgessünk erről. Nyilvánvaló, hogy nem lehet összevetni egy üzemszerű kutatószolgálatot, ahol helyszámosztás van, azzal a levéltárral, ahol mondjuk el is viszik ebédelni a kutatót, mert örülnek neki. Hoztam magammal statisztikai adatokat. Van olyan levéltár, ahol a 250 munkanapon öszszesen 500 kutatási eset adódott; ezt könnyű elosztani, ez két kutatási eset naponta. A nagy intézményeknél ez egészen másképp működik. Trostovszky: Ha a kutatószolgálatot integrálni akarjuk, akkor arról is beszélnünk kell, hogy manapság nem nagyon tapaszthatjuk, hogy a levéltárak között együttműködés lenne. Márpedig a jó kutatószolgálathoz ez is elengedhetetlenül szükséges. Itt vannak például a közös adatbázisok, a családtörténeti vagy helytörténeti közös adatbázisok. Fon- 25
