LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - Márfi Attila: Beszámoló a IV. Győri Levéltári Napról. • 2002. [LSZ 2002/2. 86-91. p.]
Tanács elnökével is, aki, amikor már "kikapcsolták a kamerát", számon kérte a "Nyugattól'* a magyar forradalom nem kellő támogatását, a szuezi nemzetközi válság ellenében. Végül az előadó a győri '56-os események további kutatását és publikálási lehetőségeit (CD-ROM. Honlap) is felvázolta. A következő előadást Áldozó Isfrán a megyei levéltár igazgatóhelyettese tartotta meg Egyházpolitika Győr-Sopron megyében (1970-1985) címmel, mintegy folytatva az előző évi konferencián tartott korreferátumát. Hangsúlyozta, hogy az ún. puha diktatúra időszakában is szigorúan ellenőrizték az egyházakat: az MSZMP alá rendelt Egyházügyi Hivatalok és a BM. III/III-as ügyosztály l-es főosztálya figyelte az egyházak és a szekták működését. Ezen kívül Győrben egyházügyi bizottság is működött. E szervek adott esetben összehangolták konspirációs tevékenységüket, mint pl. az 197l-es Szent István jubileumi év eseményei idején. 1975-ben a római zarándoklat, és Mindszenty halála indokolta a megkülönböztetett figyelmet, de 1978-ban a Szent Korona hazahozatala, az 1980-as Szent Gellért-év, és az 1982-83-as zarándoklatok is sok munkát adtak az "elhárításnak". Éber szemekkel figyelték az 1970-ben. Győrben átadott Egyházművészeti Múzeumot is mint a klerikális reakció lehetséges bázisát. Az előadó számadatokkal támasztotta alá. hogy mindezen korlátozások ellenére is az 1970-es években az ország lakosainak 80%-át megkeresztelték, és az egyházi temetések aránya még nagyobb volt. Végül összegzésében kifejtette, hogy az általa tárgyalt korszakban az egyházak korlátozásainak módszerei nem változtak, viszont a szankciók némiképp enyhültek. Szintén előző évi előadásának folytatására "kapott lehetőséget" Dancsecz Mónika, a megyei levéltár levéltárosa, aki Felvidéki menekültek Győr-Moson vármegyében (1946-1947) c. előadásában a kitelepítettek kálváriáját az alábbi eseményekre koncentrálva vázolta fel: először a Csehszlovákiában élő magyarok elleni azon módszereket ismertette, amelyekkel szülőhelyük elhagyására akarták kényszeríteni őket. Ezek fokozatosan keményedtek, és váltak egyre drasztikusabbá a ház- és földelvételtől, az anyanyelv használatának megtiltásától egészen a kitelepítésekig. Röviden kitért arra is. miért volt bűn magyarnak lenni az új demokratikus Csehszlovákiában. Elsősorban a két világháború közötti korszak revizionista politikája miatt tették felelőssé (kollektív bűnösség elmélete) az ott élő magyarságot. A "hivatalos lakosságcsere" lebonyolítása előtt sokan elmenekültek szülőföldjükről, vagy a Szudéta vidékre deportálták őket. Győr-Moson vármegye területére először 75 család menekült, és 1946 novembere és 1947 februárja között, mintegy 1000-1200 fő kért bebocsátást Rajka községbe. Az akkori helyi vezetésre hárult a menekültek elhelyezése, segélyezése és munkahelyek teremtése. Igyekeztek segíteni az állami vezetők, karitatív szervezetek és a külföldről jött újságírók is. Az előadás összegzéseként hangzott el többek között, hogy a magyarok tragédiája a németség kitelepítésével is összefüggésben állt. Az előadó felhívta a figyelmet azokra az összetett, bonyolult emberi problémákra is, amelyeket egy értelmetlen politikai döntés eredményezett. A szünet előtti utolsó előadást Székely Zoltán művészettörténész tartotta meg A Xántus János Múzeum, a volt "Apátúrház" barokk termének bemutatása címmel, amely a konferenciának otthont adó díszes terem rendkívül érzékletes bemutatása volt. A pannonhalmi bencés rendiek székházát az 1740-50-es években építették fel. a barokk 88
