LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Gorjánác Rádojka: "A magyarországi levéltárak típusai és feladatai": Egyetemi Levéltári Nap az ELTE Egyetemi Könyvtárában, 1996. április 16. • 1996. [LSZ 1996/2. 66-70. p.]

években be is fejeződtek. Az uradalmak XVI-XIX. századi iratanyagának fel­dolgozása már a 30-as években elkezdődött. Az uradalmi anyag a családok legértékesebb iratait képviseli, hiszen kitűnő igazgatástörténeti, gazdaság­os gazdálkodástörténeti forrásanyag a kutatók számára, és betekintést nyújt a kor társadalmi szervezetébe. Az előadó végül értetlenségét fejezte ki az egy­házi levéltárak és a magánlevéltárak azonos kategóriába sorolásáról, amiről az új levéltári törvény rendelkezik. A társadalmi szervezetek és a köztestületek levéltáráról Czakó Sarolta, a Szakszervezetek Központi Levéltárának igazgatója beszélt. Levéltártörté­neti visszatekintésében megemlítette a szovjet minta követését (az 1918-as Lenin-rendelet szerint), amikor is megszületett az egységes levéltári rendszer elve, ugyanakkor a végrehajtás késett. A szakszervezet levéltárának meg­alapítására 1950-ben történt az első kísérlet, de csak 1958-ban született meg a Szakszervezetek Országos Tanácsának határozata arról, hogy fel kell állítani olyan levéltárat, amely a szakszervezeti mozgalom iratait őrzi. (Szükséges megjegyezni, hogy a mozgalomra vonatkozó 1945 előtti iratokat a Politikatörténeti Intézet Levéltára őrzi, a '45 utáni dokumentumok viszont a Szakszervezetek Központi Levéltárában találhatók.) A művelődésügyi mi­niszter 1971. évi rendeletével a SZOT által fenntartott levéltárat szakle­véltárrá nyilvánította, és ezt a minősítést kapták - az előadó szerint - az ál­talános levéltárak kategóriájába be nem sorolható levéltárak. Az előadó ne­hezményezte, hogy a tulajdonviszonyok megváltozásával, valamint az új le­véltári törvény megjelenésével e levéltár is a nyilvános magánlevéltárak kategóriájába nyert besorolást. A változások kihatottak a szakszervezeti mozgalomra is, új szakszervezetek születtek, és felmerült az igény az új szer­vezetek iratainak az archiválására is. Felvetődött a kérdés: kerüljenek-e be az iratok a Szakszervezetek Központi Levéltárába, vagy minden szervezet maga gondoskodjék az archiválásról Végül a döntés is megszületett, amely megnyugtató megoldást eredményezett: minden, e mozgalmakkal kapcsola­tos irat egy helyre kerül, és a ma működő szervezetek egyetértettek abban, hogy hozzájárulnak a levéltár támogatásához és működtetéséhez. Az új szak­szervezeti struktúra kialakulása után szükséges az ügyvitel, továbbá az iratkezelés újraszabályozása — fejezte be mondanivalóját az előadó. A pártlevéltárak kialakulását Zalai Katalin, a Politikatörténeti Intézet Levéltárának vezetője vázolta. Előadásában kitért a dualizmus kori és a két világháború közötti pártokra, majd a Gömbös-kormánypárt országos szer­vezeti hálózatáról szólt. Bár a baloldali pártok együttműködtek, így a Szoc. dem és a KMP is (amely a Komintern magyar szekciója volt, irattermelésük is volt, tevékenységüket azonban a hatóságok tiltották, és ez a körülmény kiha­tott az archiválási szándékra is. ) Az előadó leszögezte, hogy 1945 előtt nem működtek Magyarországon pártlevéltárak, csak irattárak léteztek. A háború utáni időszakot elemezve említést tett a KMP- és MSZDP-iratok (1945-1948) átvételéről, amely iratok átvétele után alakult az intézmény igazán levéltárrá. Elmondotta, hogy 1999-ben vesznek át majd először iratokat az MSZP-től. Az előadó beszámolt a mai pártok megkeresése során szerzett tapasztalatairól. Meglátása szerint a jelenlegi parlamenti pártoknak jó az ügykezelése, irattári tervvel dolgoznak, gyűlésjegyzőkönyveiket megőrzik, majd említést tett arról, hogy egyelőre egyedül csak a történeti múlttal ren­delkező Kisgazdapárt működtet levéltárat. Levéltárosok számára is szinte ismeretlen intézményről, a Média levél­táráról tartott ismertetőt Józsa Anna, a Magyar Televízió archívumának vezetője. Elmondta, hogy az elnevezés megtévesztő, mert ugyan maradandó értékeket őriz és archívumnak nevezik, mégsem minősül levéltárnak. Kite-69

Next

/
Oldalképek
Tartalom