LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Sipos Csaba: Somogyi Levéltári Nap. • 1994. [LSZ 1994/2. 102-103. p.]

Somogyi Levéltári Nap Az immár hagyományos Somogyi Levéltári Nap 1993. november 26-án tizenhetedik alkalommal került megrendezésre, ezúttal is, csakúgy, mint az utóbbi években, a Somogy Megyei önkormányzat Nagy térimében. A szép számmal öszszegyűlt hallgatóságot Szili Ferenc, a Somogy Megyei Levéltár igazgatója — aki a tanácskozáson végig elnökölt — köszöntötte. Köszöntőjében utalt arra, hogy ez az immár évek óta rendszeressé vált rendezvénysorozat kettős célt kíván megvalósítani: nemcsak a kutatóknak nyújt hasznos segítséget, hanem nélkülözhetetlen a gyakorló pedagógusok munkájához is. Szili Ferenc köszöntője után Jónás József, a Somogy Megyei önkormányzat főosztályvezetője megnyitotta a tanácskozást. Megnyitójában visszatekintett a Somogy Megyei Levéltár elmúlt évtizedeire is — külön kiemelve kiadói tevékenységét — és hangsúlyozta, hogy milyen sokat tett és tesz az intézmény a megye tudományos életének fellendítésében. Ezután Glatz Ferenc akadémikus emelkedett szólásra, aki „Történettudomány, történelemtanítás és rendszerváltás" címmel tartott rendkívül szuggesztív, nagy hatású, esszé értékű előadást. Mondanivalóját a honnan és hová kérdéskörökhöz csoportosította, kitérve történelmünk, történelemszemléletünk és történelemtanításunk minden lényeges neuralgikus pontjára. Az előadó hangsúlyozta, hogy „mindent újra kell gondolni", hiszen 1989 őszén olyan, mindmáig tartó változás kezdődött Európa történetében, amely gyökeresen átrendezett (rendez) minden eddig hitt (vagy hinni parancsolt) értékrendet. Ebben a mindent újra gondolásban Magyarország legfontosabb feladata erőtartalékainak felmérése és csoportosítása. De az erőtartalék mozgósítása ne a számonkérésben, hanem a cselekvő (jobbító) tenni akarásban nyilvánuljon meg. Glatz Ferenc részletesen kifejtette, hogy a bűnbakkeresés, a konszenzus elutasítása milyen súlyos társadalmi veszélyek forrása napjainkban is. Az előadó részletes történelmi visszatekintésében kiemelte, hogy a Kádárkorszak Magyarországa soha nem volt kommunista ország. A kádárizmus 1961 után fokozatosan eltávolodott a proletárdiktatúrától, ám szovjet-barát szocializmusa korszaka vége felé egyre inkább irreálissá vált. (Az 1980-as években már a hatalmi eliten belül is kezdtek megjelenni a többpártrendszerű demokrácia elképzelői.) Glatz Ferenc arról is szólt, hogy napjaink harsány antiikommunizmusában az elmúlt évtizedek értékei is súlyos veszélybe kerülhetnek. Sajnálattal állapította meg az előadó, hogy „az erkölcsöknek a politikában ma Magyarországon semmi szerepük nincs." Glatz Ferenc szerint az elmúlt negyven év legnagyobb bűne, hogy az egész kelet-európai térség, élén a Szovjetunióval, kimaradt a második ipari forradalomból. Ezért is lesz nagyon nehéz kilábalni az elmaradottságból és igénytelenségből. Glatz Ferenc ezután a „hová?" kérdéséről beszélt, részletesen kitérve az 1990-es választásokra, érzékletesen villantva föl számos politikus arcképét is. Glatz Ferenc kicsit a jövőt is előrevetítette, amikor azt mondta, hogy „a politikában a nem, nem program". Aki kormányozni akar, annak „pozitív, határozott elképzelésekik el" kell a társadalom elé állni. Mindez ma azért is különösen nehéz, mert nagy az emberekben a csalódás és a kiábrándultság. Az, hogy a rendszerváltás nem hozta meg a várt csodákat. 102