LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Farkas Gábor: Beszámoló A Dunántúl Településtörténete III. Konferenciáról: Székesfehérvár, 1978. • 1978. [LSZ 1978/3. 791-802. p.]

Mihály Ferenc: A magyaróvári gimnázium működése 1848—1868 között c. felszólalásában elemezte azt a törekvést, amelynek célja az 1850 szeptemberében megszüntetett óvári piarista gimnázium újbóli működésének biztosítása volt. A gimnáziummal kapcsolatos kérdések a nemzet politikai és kulturális ügyévé váltak, hisz még a megye községei is támogatták az iskolát. A gimnázium működési jogát azonban felfüggesztették. 1851-ben nyilvánossági jog nélkül meg is nyílt a gimnázium, ahol németül, (földrajz és természetrajz) és magyarul tanítottak. 1860-ban ismét kérték és meg is kapták a magyar nyelvű oktatás jogát. Ez siker volt a város polgárai számára. Az algimnázium főleg tisztviselőket képezett, de segítségével sikerült egy műveltebb iparos-kereskedő-hivatalnok réteget is kialakítani. Kelemen Elemér: A Dunántúl népoktatása az Eötvös-törvény előtti évtizedben című előadása a szekció központi referátumához kapcsolódott. Analitikus részadatokat hozott a dunántúli régióra és teljes körében vizsgálta a 68-as népiskolai törvény előtti esztendők nevelésügyi kérdéseit. E vizsgálódást a népesség növekedésével és a településszerkezettel való egybevetéssel végezte. A népiskolák fejlődését szemlélve rámutatott az előadó, hogy az 50-es években a szigorú, majd a 60-as években a fellazuló iskolába járási kötelezettség arra vezetett, hogy 1861-től az iskolai kényszer meg is szűnt. Ennek következtében az iskolalátogatás visszaesett, a vasárnapi iskolákban megritkultak a látogatók. Igaz, a tanítók szorgalma is csökkent, jövedelmük is kevesebb lett. Az iskolába járás arányainak feltüntetésével kiderítette az előadó, hogy Mosón, Sopron és Fejér megyék jártak a Dunántúlon az élen, a dél-dunántúli régióval szemben, igazolva a gazdaságtörténeti eltéréseket is ezáltal a két régió között. A gazdászati ismeretek bevezetésével gyarapodik az iskolalátogatók száma, a tankötelesek háromnegyed része általában rendesen jár iskolába. Az előadás értékét növelte az a körülmény, hogy vizsgálódásait a Monarchia más régióira is kiterjesztette. Bizonyította, hogy a kedvezőnek mondható dunántúli iskolázási arányokat Voralberg és Felső-Ausztria adatai múlták csak felül. Móra Magda: Fejér megye népoktatása 1848—1868 között címet viselő előadásában jelezte, hogy 1870-ig az iskolák száma megkétszereződött. Ekkor 194 iskolában 298 tanító működött. Az 1848-at követő húsz évben 24 iskolafelújítás történt, a pusztákon új iskolákat létesítettek. Az iskolák ellátottsága, a nevelési szint azonban elmaradt a kor követelményeitől, hiszen a tanítók nagyobb részét a mai értelemben is „képesítés nélkülieknek" kell tekintenünk. Csupán a zsidóiskolák személyi ellátottsága és felszerelése volt megfelelő. A nemzetiségi iskolák száma 11, de németül még további 5 iskolában oktattak. Reális képet ad a kor iskolapolitikájára az előadónak az a megállapítása, amelyben a Tanulmányi Alap birtokában levő szentágotai (1816-ban létesített) iskolát jellemezte. Ide 1868-ban 67 gyerek járt, de nem voltak benne padok, ablakok, s a tanító cselédlánya éjjelente az iskolában aludt. Remélték a kortársak, hogy az iskola fenntartására kötelezett kultuszminisztérium rádöbben mulasztására és új iskolát létesít. Kotnyek István: Az elemi iskolai oktatás Zala megyében 1848—1868 között címet viselő előadása jól tükrözte az aprófalvas Zala megye népiskoláztatásának a történetét az abszolutizmus esztendeiben. Kár, hogy az előadás nagyobb részben a népoktatási törvény megyei fogadtatását tárgyalta. Ismertette a tanítótestületi üléseken elhangzottakat, s azt az atmoszférát is érzékeltette, amelyben a korabeli tanügyi viták lezajlottak. 797