LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Farkas Gábor: Beszámoló A Dunántúl Településtörténete III. Konferenciáról: Székesfehérvár, 1978. • 1978. [LSZ 1978/3. 791-802. p.]

a középkorral, amikor ez még diszkrimináció nélkül végbemehetett. Az újkori fejlődés folyamán a „polgári" lakosság és a cigányság között a társadalmi különbségek egyre nőttek. Az előadó megemlítette, hogy a cigányokat jelenleg Jugoszláviában nemzeti kisebbségként kezelik. A várostörténeti szekciót Eperjessy Géza vezette. Bevezető előadásában hangsúlyozta, hogy 1849-el a dunántúli városfejlődésben új szakasz kezdődik. Ebben a kereskedelmi tőkének volt jelentősebb szerepe. Győr, Pécs, Székesfehérvár, Sopron, Szombathely, Kaposvár fejlődése ebből a szempontból értékelendő. E városokban nőtt a lakosság, a kereskedelmi tőke egy része átáramlott az iparba, ami az ipari fejlődést kibontakoztatta és tovább lendítette. Viszont Nyugat-Magyarországon néhány város fejlődése pl. Kismartoné, Ruszté, Kőszegé stb. a fentebb említettek hiányában lelassult. Segítette a fejlődést a kereskedelmi útvonalak forgalmának erősödése. E tendencia nem mindenütt figyelhető meg. A fővárosban túlzott mértékben koncentrált tőke lassítja a dunántúli városfejlődést is. A szekció első felszólalója Ortutay András, aki Esztergom gazdasági és társadalmi viszonyai a XÍX. század közepén c. témát fejtette ki. Kiderült, hogy Esztergom a jelzett időben stagnáló képet mutat, a három mezővárossal — Érseki-Víziváros, Szentgyörgymező, Szenttamás — együtt. Gyáripara nincs, malomiparát a fővárosi konkurrencia tette tönkre. Az Esztergom környéki szénbányászatnak nem lett lendítő hatása a városra. Jelentős maradt a kis- és kézműipar, a szőlőtermelés. Gazdasági vonzáskörzete a felvidéki vármegyékre terjedt ki és alig van kisugárzó ereje a Dunántúlra. A vasút elkerülte, a szenet is tengelyen szállították el. A vagyon középszerűségét jelzi az is, hogy a városban a legtöbb adófizető polgár között kevés a kereskedő, iparos, annál több a mezőgazdasággal foglalkozó egyén, akit ezidőben bátran nevezhetünk már parasztnak. A város társadalma egyre szegényedett, melyet struktúrájában végbement változás is jelez. Vass Előd: A dunántúli vasútépítések kezdetei 1828—1868 c. előadása az egész régió fejlődése szempontjából fontos kérdést vetett fel. Az előadó szerint a dunántúli városok közül csak Buda és Győr rendelkezik azokkal a kritériumokkal, melyek a településnek az urbánus jelleget megadják. A fejlődést a vasúti forgalom kiépülése lendítette volna fel. Erre a tervek megszülettek, de a megvalósítás még késlekedett. 1848-ig a magyarországi vasútvonalaknak mindössze 10%-a volt a Dunántúlon. (Sopron és az országhatár között húzódó 28 km hosszúságú vonal.) Az előadó szerint ennek a vasútnak nagy szerepe volt abban, hogy 1849 után Sopronban szervezték meg a cs. kir. kerületi kormányzatot, amelyet szinte valamennyi dunántúli megye fölé helyeztek. Az abszolutizmus-kori kormányzat bizonyos mértékig támogatta a magyarországi gazdaságfejlődést, így a vasútépítésre is lehetőséget adott. 1855 végére elkészült a Bécset Győrrel, egy év múltán a Győrt Ujszőnnyel összekötő vasút. 1857-ben üzembe helyezik a Mohács-Pécs közötti vonalat. A déli vasúttársaság a dunántúli vasutak közül 1860-ban készítette el a Nagykanizsa-Prágerhof, a Székesfehérvár—Ujszőny, 1861-ben a Buda—Nagykanizsa, 1865-ben a Sopron—Nagykanizsa, 1867-ben a Pécs—Barcs, 1868-ban a Barcs-Murakeresztúr közötti vonalszakaszokat. A Dunántúlra 1868-ban a magyarországi vasútvonalak 44%-a esett. Sáry István: Győr gazdasági fejlődése 1849-1869 között című előadásában vázolta azokat az okokat, melyek a város gazdasági életét fellendítették, majd visszavetették. 794