LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Tudományos feltárás, forráskiadványok - Avar Anton: Az Országos Levéltár címereslevél-gyűjteményének feldolgozása és digitalizálása (2011-2014). Levéltári Közlemények, 85. (2014). Levéltári Közlemények, 85. (2014) 183-261.
Mérleg sított, 1563-ra datált oklevéllel, melyre egy teljesen valódi királyi titkospecsétet függesztettek.179 V.b.5. A címereslevelek taksája Az oklevélkiállítás folyamatában sok ember vett részt: az írnok, aki a kancelláriai formuláskönyvek alapján megírta a szöveget, a címerfestő, aki elkészítette a címerfestményt és az oklevél díszítményeit, a 18. századtól a rézmetsző, aki a lap alakú oklevelek oldalainak keretezéseit és egyéb díszeit alkotta meg, a titkár, aki az egészet felügyelte és a pecsételést intézte stb. Mindennek, akárcsak manapság a különböző okiratok kiváltásának, szabott ára volt, melyet a kancellária taksáló vagy díjszabási hivatalában (officium taxatoratus) kellett kifizetni. A szabályozások állandóan változtak, és távolról sem rendelkezünk teljes körű adatokkal e téren, de mindenesetre ismeretes, hogy különböző összegeket kellett fizetni új adományért, címerújításért, rangemelésért, előnévért stb. Külön tétel volt, hogy valaki elsődleges vagy másodlagos (valaki általi) címerszerző volt-e, és külön fizetség járt az uralkodói adományok kancelláriai nyilvántartásába, a Királyi Könyvekbe (Libri Regii) való beiktatásért is. Már Nagy Lajos 1351 :VII. törvénycikkében szerepel, hogy az alkancellár és az íródeákja - a birtokadomány mennyiségétől függően - fizetséget kapott. Az 1435:XII., majd az 1492:XCIX. te. értelmében a taksát illetően egyezkedni kell a kancelláriával. Az első részletes törvényi szabályozás az 1609:LXXIII. törvénycikkben történt, amely adománytípusonként, tételesen felsorolja, hogy miért mennyit kellett fizetni. A kiszabott taksában az adomány árán túl benne volt az oklevél elkészíttetésének és az ehhez szükséges alapanyagoknak az ellenértéke is: felszámították a pergamen, az aranyfesték, a pecsétviasz, a pecsétzsinór, a pecséttok árát, az írnok és a címerfestő munkadíját, külön összeg járt a kancellárnak és a titkárnak az ügyintézésért és az aláírásért. Összességében elmondható, hogy egy egyszerű, birtokadomány nélküli címereslevél ára a 17. század elején, a már említett 1609:LXXIII. te. 8. §-a szerint 25 forint volt, a század végén ez 90-re emelkedett. Az 1700-as évek elején 200 forint körüli összeget kértek egy armálisért, a negyvenes években már 500-at, 1751-ben pedig az egész taksát megduplázták, és így már több mint 1000 forintba is kerülhetett egy-egy címer- és nemességadomány.180 Az R 64 1. tételében több bizonylat is van, amelyek a címereslevelek taksájának vizsgálatához egy kis adalékot nyújtanak. Az egyik 1739-ben kelt, ebben Bobok Mihály könyvvezető és taxator a Jurkovics Mátyás és Pál részére III. Károly által ugyanez évben kiadott magyar nemesség- és címeradományozó oklevél kiállításáért kiszabott 752 forintos összeg befizetését igazolja.181 Egy másik 1766-ból való, ebben Vass Mihály taxator igazolja a Karg Károly kapitány által 179 MNL OL R 64 -1. tétel - No. 25. 180 Kóta, 1997. Elképzelhető, hogy az árfolyamváltás összefüggött azzal, hogy, mint már említettük, éppen ekörül kerültek túlsúlyba a könyv formában kiállított adománylevelek, és talán ezek kiállítását költségesebbnek ítélték a kancelláriai taxatorok. 181 MNL OL R 64 - 1. tétel - No. 747/b. 250
