LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Kiállítások - Dóka Klára: A Dunánál...: az Országos Vízügyi Levéltár kiállítása a Váci Fióklevéltárban. • 1980. [LSZ 1980/1–2. 279-282. p.]

zett részvénytársaságot felújítására. Ekkor a hajózáshoz szükséges vízmennyiség biztosí­tása céljából Baja és Bezdán között tápcsatornát létesítettek. A Bajától a Dráva torkolatáig terjedő Dunaszakaszon az első világháború előtt a tár­sulatokon kívül a Zombori Folyammérnöki Hivatal végzett szabályozási, part biztosítási munkákat. Szeremle és Mohács között főként árvízvédelmi gátak, partbiztosítások építé­sére került sor, Mohács alatt azonban már az 1830-as években végeztek mederáthelyezése­ket. Köztük a legnagyobbat, a sirinai átvágást az 1890-es években bővítették, majd Kis­kőszeg és Apatin között hajtottak végre kiegészítő szabályozást. A Hivatal egyik kiváló mérnöke, Medveczky Zsigmond itt alkalmazta először a rőzsepokrócokkal és rőzsehen­gerekkel történő folyószabályozást, amiről a tárlókban szintén találunk dokumentumokat. A Dráva torkolattól Báziásig terjedő Dunaszakasz a szabályozási munka szempontjá­ból kevésbé volt problematikus. A folyó mindkét partján virágzó kereskedővárosok jöttek létre, amelyek a dunai forgalomnak köszönhették gyarapodásukat. A kiállítást a Báziás-Vaskapu közti Dunaszakasz (Al-Duna) szabályozására vonatkozó dokumentumok zárják. A zuhatagos folyószakasz rendezése 1833-ban kezdődött, amikor Vásárhelyi Pál tervei alapján megkezdték a meder sziklazátonyainak eltávolítását, ésvon­tatóutat építettek. Az 1890-es években a munka irányítására létrehozták az Al-Duna Szabályozási Művezet őségét, amely 1899-ig megépítette a meder melletti sziki apádban a Vaskapu-csatornát. A szabályozás befejezését 1972-ben a Vaskapu-vízlépcső átadása jelentette. A kiállításon szereplő iratok és tervek a Duna és környéke múltját ábrázolják, az anya­got kiegészítő fotók pedig a jelent mutatják be. Láthatjuk a Dunakanyart nyári pompájá­ban, a mai Vác légifelvételét, a gemenci mocsári erdőt, Dunaföldvár partjait, az Ipoly torkolatvidékét. A bemutatott gyűjtemény dokumentálja azt az irat- és tervanyagot, amely a Duna sza­bályozásával, a hajózással, vízerőhasznosítással stb. kapcsolatos kérdések tanulmányozá­sához az Országos Vízügyi Levéltárban rendelkezésre áll. Kiállításunkkal e munkát kíván­juk elősegíteni. 282

Next

/
Oldalképek
Tartalom