LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Kiállítások - Bendefy László: A magyarországi földmérés története egy kiállítás tükrében. • 1976. [LSZ 1976/2–3. 247-253. p.]

matematikai s geometriai előadásának anyagát. (Az eredeti kézirat az esztergomi érseki könyvtár kincse.) A XVI. századi könyvészeti anyagból megemlítjük még Jacobus Köbei "Geometry" c. 1563. és 1598. évi kiadású munkáit. A szerző 1531-ben megjelent, a Jábok-botja elnevezésű, igen hasznos müve bizonyára ismert és használt volt hazánkban is, miként azt legjobban Lazarus

és Jacobus Ziegler térképező munkálatai bizonyitják. Végül itt kell megemlítenünk a kiállitás egyik nagyon figyelemreméltó darabját; egy 1581-ből való, kardán-tengellyel szerkesztett bányászati műszert. (Bőv. ld. Szent-Iványi Gy. Technika-tört. Szemle V. kt. 1971). Ilyen műszerek birtokában készülhettek már a XVI. század első felében igen részletes és pontos bányatérképek hazánkban. (Nemrég e sorok irója talált reájuk.) A XVII. századot a kiállításon csupán két kimagasló emlék képviselte: Matteo Craiter 1632-ből keltezett, szép földgömbje és Hevenesi Gábor 40 lapos "Atlas Parvus"-a. Ez utóbbi a legelső magyar zsebatlasz; 1689-ben adták ki Bécsben. Emellett ott látható a kiállításon a Hevenesi-hagyatékból ismeretes, 72 lapból álló, egyetlen kódexbe kötött megyei térképgyűjtemény is. Ez a sorozat a királyi Magyarország mellett az Erdélyi nagyfejedelemség megyéinek mappáit is tartalmazza. (Hasonmás kiadásuk néhány éven belül várható.) A XVIII. században erősen megnövekedett a magyar térképek száma. A termésnövekedés több körülmény szerencsés összeesésének köszönhető. Mindenekelőtt annak, hogy megszaporodott a különböző hazai és külföldi főiskolát vagy egyetemet végzett geometrák száma. Ugyanakkor a készitendő birtok- és megyei térképek területe is — a töröktől felszabadított országrészekkel — az addiginak legalább a háromszorosára nőtt. Végül nagyon komolyan esik latba az is, hogy a térképezés technikáját a XVIII. század elején feltalált (különösen német és francia) műszerek lényegesen egyszerüsitették és magát a helyszini kartográfiai munkát termelékenyebbé tették. Az alábbiakban a kiállításon látott legjelentősebb térképek felsorolásával csak izelitőt kívánunk adni a hazai térképesités e századi ugrásszerű fejlődéséről. A sort Reviczky János Ferenc Máramaros-megye térképe nyitja meg. Bécsben adták ki 1725-ben*, a szerző udvari kamarai tanácsos volt. Reviczky — valószínűleg a kassai jogi akadémián szerzett — jogi képzettsége mellett tökéletes geometriai és matematikai ismeretekkel is rendelkezett; azt pedig nem sajátíthatta el Kassán, hanem Szempcen vagy — talán — a legnagyobb valószínűséggel — a nagyszombati jezsuita egyetemen. Ebben az időben a mérnöki pályára készülő ifjak szívesen látogattak több hazai főiskolát és egyetemet egészen a pesti egyetem mérnöki fakultásának, az "Institutum Hydraulico — Geometricum"-nak alapításáig (1784), sőt még azon tul is: az 1830-as évekig. Jő felkészültségének eredményeként Reviczky

Máramaros-térképe a XVIII. század elejének mappái között egyike a legjobbaknak. Ezt követi Mikoviny Sámuel

1732. évi hires "Epistolá"-ja, majd a tatai, őszönyi és dunaalmási mocsarak lecsapolására készített 1746. évi terve. A Mikoviny

tanitványok munkái közül ott látjuk Fritsch Erik András

nagyon szép kidolgozású Rábatérképét, 1741-ből. Itt említjük meg Kray Pál

mérnökkari főhadnagy 1766-ban elkészített késmárki térképét (az OL tulajdona). Ismeretes azonban, hogy ugyanő készítette el 1715-ben hazánk legelső, Szepes vármegyét ábrázoló térképét, melyet Kray halála után "Ex chartis posthumis" Bél Mátyás

hires "Produmus"-ában ki is adott. 249